Gergye Krisztián Társulat: Danse Macabre

  • 2013. január 23.

Snoblesse

Haláltánc élesre fent kaszákkal.


„Tánctársulatok szépelgő táncelőadásainak reneszánsza várható” – tavaly, a Narancsnak adott interjújában Gergye Krisztián meglehetősen borúsan látta a jövőt (interjúnk vele itt), amely – mármint a jövő – a naptár szerint már be is következett, hiszen 2013-at írunk. Hogy bekövetkezett-e az Európa-szerte elismert, számos fesztiváldíjjal jutalmazott táncos-koreográfus által megjövendölt (negatív) fordulat, arról nincsen pontos információnk, arról viszont van, hogy Gergye kaszákban gazdag haláltánc-koreográfiája, a Danse Macabre, mely minden, csak nem szépelgő, a Nemzeti Táncszínházban látható.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.