EFOTT: Bëlga-koncert

  • 2013. június 18.

Snoblesse

„Javarészt külföldi folyik a médiából - Nem ezért jöttünk ide Levédiából” – színpadon a Bëlga.
false

A magyar nemzeti hiphop legnagyobb hazai propagálói, akiket előszeretettel hallgatnak kis- és nagydedek, elemeznek irodalomtörténészek, és értenek félre szélsőjobbosok, akik egyaránt otthon vannak kis- és nagyszínpadon, Jancsó-filmen és kórházavatáson, s akiktől a gyereklemez-készítés sem áll távol, szóval a Bëlga tagjai – Bauxit, Mégötlövés, Tokyo plusz Titusz – június 27-én az EFOTT-on kezdenek szövegelésbe. Amikor utoljára beszélgettünk velük (a teljes interjú itt), szinte sütött belőlük az optimizmus, reméljük, ezt a jó – ámbár a magyar kultúrától oly idegen – szokásukat azóta is őrzik. Mert miként Bauxit mondta: „Kurva jók itt az adottságok. Érdemes visszatérni ezekhez az alapokhoz, és újragondolni az ittlétet. Nekem például nincs kedvem többé szenvelegni, ahogy megannyi honfitársunk teszi ebben az országban. Elment a kedvem a pesszimizmustól.”

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”