A nevét egy kissé horrorisztikus dán meséből választó Esben and the Witch gyakorlatilag indulásától felhívta magára a szaksajtó és a zenerajongók figyelmét – olyan szépen, magától értetődő magabiztossággal fontak össze stílusokat, hangulatokat és egymásra következő rocktörténeti korok zenéjét, hogy a végeredményt nem lehetett nem szeretni. S míg atmoszférateremtő erejük tényleg a posztpunk kor „goth” klasszikusaival rokonítja őket (velük kapcsolatban emlegették talán a legtöbbet a Siouxsie and the Bansheest), eközben ők maguk e hatásokból összecementált szomorú álompop hátán végül egész más zenei világba érkeznek meg. Már 2011-es bemutatkozó albumuk, a Violet Cries kapcsán is megjegyezte a kritika, hogy hangzásuk sokkal könnyebben kapcsolható The xx-hez (akik előtt többször is játszottak) vagy PJ Harveyhoz (akihez az énekesnő Rachel Davies hangját kedvtelve hasonlítják), mint mondjuk a Cure-hoz vagy a Sisters of Mercyhez. Az idén januárban megjelent Wash The Sins Not Only The Face pedig hallatlanul magabiztos formában mutatja őket: saját shoegaze/posztpunk/rock/dark wave világuk kiforrott és készen áll, drámai és melankolikus pillanatokban egyaránt gazdag – dalszövegeik pedig T.S. Eliot, Sylvia Plath írásaiból és Salvador Dalí munkáiból merítenek. Előttük hazai oldalról az ígéretes The Hostages Went Home, a kiváló Zombie Girlfriend lép fel, utána a Holalo dj-k szórakoztatják a tovább maradókat.
