Ethno Music az A38-on

  • 2014. július 11.

Snoblesse

Hagyományok új köntösben – Masala Soundsystem, Davaj Sound, Neki Stranac, The Worldstylers egy teraszon.
false

Nagyszabású és nagyvonalú (ingyenes) elektronikus világzenei est helyszíne lesz az A38. Hagyományos world music találkozik a legmodernebb tánczenei stílusokkal: szerb, szlovák, lengyel, cseh és magyar producerek ötletelnek együtt, hogy aztán egy workshop keretében kiteljesedő együttműködésük nagy közös zenélésbe torkolljon. Ott lesz a Masala Soundsystem, a varsói elektronikus zenei élet talán legnagyobb létszámú és egyik leginnovatívabb csoportosulása. Ott lesz a cseh Danny Hell és a magyar DJ Pozora 2013-ban alakult Davaj Sound elnevezésű projektje, valamint a belgrádi Neki Stranac, aki igazi 3in1 egyéniség, hiszen lemezlovas, producer és multiinstrumentalista egy személyben, és ott lesz a magyar The Worldstylers is.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.