Foals

  • 2015. július 31.

Snoblesse

Ők mentenék meg a brit gitárzenét?

E korántsem költői kérdést az afrobeatet és a matekrockot zászlajára tűző zenekarral kapcsolatban tette fel recenzensünk – nos, a választ talán az idei szigetes fellépés fogja megadni, addig is egy kis háttérinfó a lehetséges megmentőkről:

false

„Valljuk be, látott már szebb napokat is a brit gitárzene; ráadásul mostanra már odáig fajultak a dolgok, hogy ha jön egy új (vagy a közelmúltban felbukkant), ígéretes zenekar, akkor mindig tőlük várják a szigetország meg a világ megváltását. Az Oxfordból indult Foalsszal szemben is nagyok voltak az elvárások, és nekik még csak azt sem lehetett a szemükre vetni, hogy az unalomig újrahasznosított posztpunkból merítettek volna – ők inkább az afrobeatet és a matekrockot tűzték zászlajukra. Eleinte minden adott volt a figyelemfelkeltéshez: a Yannis Philippakis vezette zenekar 2008-ban újrakeverte ütős első lemezét, miután nem volt elégedett a szuperproducer, David Sitek kreálta, szerintük Grand Canyon-szerű hangzással. A Total Life Forever két évvel később aránylag korrekt folytatás volt, kevés emlékezetes pillanattal, most pedig a Holy Fire-rel igyekszik nagyot robbantani a Foals – ebben ezúttal a Depeche Mode mellől is ismert kettős, Flood és Alan Moulder segédkezik nekik” – írtuk 2013-as lemezkritikánkban.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.