Freud rendel – Alföldi & Jordán játszik

  • 2013. március 7.

Snoblesse

Jordán Tamás Freudot, Alföldi Róbert C. S. Lewist alakítja az Utolsó óra című darabban.


Fotó: Sióréti Gábor

Ha a tanai már nem is, az ember maga, vagyis Sigmund Freud alakja még mindig beindítja az emberek – az embereken belül is elsősorban a regény- és drámaírók, illetve a filmesek – fantáziáját. Nemrégiben David Cronenberg hozta össze Freudot Junggal (Veszélyes vágy – kritikánk itt), és ezzel nem is nagyon távolodott el az igazságtól, de például Sherlock Holmes és Freud találkozása merő kitaláció, amely csakis a filmvásznon eshetett meg (miként A hétszázalékos megoldás című filmben meg is esett). A „mi lett volna, ha” gondolatfutamok egyikéből született meg Mark St. Germain Freud's Last Session című darabja is; a szerző Freud és C. S. Lewis találkozását képzelte maga elé, a két nagy elme – az egyik tántoríthatatlan ateista, a másik megtért hívő – diskurzusát álmodta színpadra. Freud híres kanapéja ezúttal nem jut szerephez, hiszen a felek „csak” beszélgetnek: Jordán Tamás a pszichoanalitikust, Alföldi Róbert pedig a keresztény íróként aposztrofált tudóst, a Narnia krónikái későbbi íróját alakítja.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.