Hazai Attila filmjei a Nyitott Műhelyben

  • 2012. május 7.

Snoblesse

Jön a Rám csaj még nem volt ilyen hatással és a Cukorkékség. Filmjeivel emlékeznek a nemrég elhunyt íróra.


„Pedig tényleg kedves ember volt. Mint egy házigazda a nyolcvanas évek véget nem érő bulijaiban, azzal a kikezdhetetlen reménytelenséggel volt kedves: tudta, a végén persze majd szét lesz verve az egész lakás. Ő meg figyeli közben, hogyan múlik el.” Ezekkel a szavakkal és egy csomó másikkal (a teljes írás itt olvasható) Németh Gábor búcsúztatta Hazai Attilát a Narancs oldalain. A nemrég elhunyt íróra, a Feri: cukorkékség, a Budapesti skizo és a Szex a nappaliban szerzőjére ezúttal filmjeivel emlékeznek a Nyitott Műhelyben. Vetítik a ma már kordokumentumnak számító Rám csaj még nem volt ilyen hatássalt '92-ből, a Cukorkékséget '99-ből és a '96-os Krémes érzéseket.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.