„Ezek szerint mégis van hős és katarzis is, amit Kerényi Imre pár éve annyira hiányolt a magyar színházból. Olyan tragikus hős, aki a tisztesség elvesztése és az égő áldozat közül az utóbbit választja. Valódi, drámai dilemma ott fenn a színpadon, és tanulság idelent a vörös bársonyszékben. Mintha az idők megint a nagy, tragikus hősöknek kedveznének.
| ||
Mohácsi János harmadszorra rendezi a darabot. Az ilyen remake-et általában gyanúsnak tartjuk: a rendező lusta, vagy nem jut eszébe jobb. Ám előfordulhat, hogy egy alkotó idővel máshogy, egyre mélyebben lát egy művet, új szemmel, az új történelmi fényviszonyok közt. Bizonyára másról szólt húsz éve Kaposváron, amikor először rendezte, és másról Pécsett, amikor másodszor; erről jó emlékeim vannak. Az alapanyag neki való: hatalom, elnyomás, közösségi működés, áldozattá válás; ezek az ő nagy témái.
Arthur Miller boszorkányüldözéses történetének amerikai kontextusa helyett Mohácsit egyszerre érdeklik a 20. század más-más ideológiák nevében történő elnyomásai, és a diktatúrák örökzöld reflexei, mechanizmusai. A Miller-féle realista, olykor igen didaktikus drámát nyelvi-stiláris-dramaturgiai szinten átdolgozza, kiemeli a történelmi időből, eltolja az abszurd felé, lemetszi a példázatosságot.”
Tompa Andrea kritikája tovább is van, a teljes szöveg itt olvasható.
