Japán Filmhét

  • 2014. szeptember 30.

Snoblesse

Katasztrófák – kicsik és nagyok – az idén már másodszor jelentkező rendezvényen.
false

Járt már japán középiskolában? Nem? Itt a remek alkalom, hogy megismerje a japán középiskolák zárt világát, elég is hozzá megtekinteni A Kirishima-ügyet, melyben a címszereplő, Kirishima, a röplabdaklub ásza váratlanul, minden magyarázat nélkül kilép a klubból, és ezzel olyan eseményeket indít el, melyek a feje tetejére állítják az iskola megszokott rendjét. Mindig is sejtettük, hogy a röpisek mindenre képesek. De nem Kirishima az egyetlen gimnazista a kínálatban, itt van A rózsaszín égbe című film főhőse, Izumi is. Az átlagos gimnazista lány egy nap egy pénztárcát talál az utcán. A kísértés nagy, a pénz fogyásnak indul, ám végül Izumi, vonakodva bár, de mégiscsak felkeresi a tulajdonost, a találkozásból pedig furcsa alku születik. Lépjünk egy korosztállyal feljebb: a Yonosuke története egy elsőéves egyetemista nagyvárosi boldogulásának krónikája – a 18 éves fiúnak nem csak az egyetemi szambaklubban kell helytállnia, de a szerelemben is. És akkor most jöjjön egy öregúr és egy megrázó, igaz történet: A halottasház – 10 nap a holnapig című film a 2011-es földrengés és szökőár pusztítását mutatja be. A katasztrófa számtalan holttestet hagyott maga után, amelyeket ideiglenes halottasházzá alakított helyszíneken helyeztek el. A film a korábban a temetkezésben dolgozó nyugdíjas öregúr, a feladatra önként jelentkező Tsuneo Aiba szemén keresztül mutatja be egy kamaishibeli iskolai tornateremben berendezett halottasház történetét..

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.