Kabbalisztikus színházi játék

  • 2013. április 30.

Snoblesse

Egy nem teljesen kóser messiás története a Trafóban.


André Schwarz-Bart (az Igazak ivadéka szerzője) és Jiří Langer (a Kilenc kapu írója) történeteinek, valamint valós események felhasználásával készült a Harminchatok című kabbalisztikus, zenés színházi játék, melyben egy hagyományos péntek esti szertartás eseményei keverednek egy nem hagyományos színházi előadás fordulataival. A szertartásba ágyazott történet főszereplői egy Lyuta nevű falu messiásváró lakói, akik meg is kapják a maguk – nem teljesen kóser – messiását. A zenészekből, színészekből (például Tóth József, Bánki Gergő és a főmunkaidőben drámaírással foglalkozó Kárpáti Péter) és civil résztvevőkből álló alkotóközösség játékában a közönségre is szerep vár – Lyuta lakójává válik minden egyes látogató. Zenészek is lesznek a színen: a darabban elhangzó tradicionális zsidó dalokat és eredeti kompozíciókat Ajtai Péter (nagybőgő), Darvas Kristóf (tangóharmonika) és Vázsonyi János (szaxofon) adja elő. Messiásvárás: május 7., 8., 20.30.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.