Két rúd között

  • 2014. február 24.

Snoblesse

Pál András és Kovács Patrícia a Francia rúdugrásban.
false

Mohácsi István elsősorban mint drámaíró és dramaturg ismert, és innen már csak egy ugrás volt – egy francia rúdugrás –, hogy rendezőként is pályára álljon. A Francia rúdugrás színpadi életét felolvasószínházként kezdte, saját elmondása szerint Mohácsi a francia bohózatok hagyományait kívánta egy nagyon mai, az amerikai tévésorozatok világától sem idegen, habkönnyű darabbal föleleveníteni. Nála frappánsabban azonban mi sem tudnánk összefoglalni a mű keletkezésének történetét: „Amikor a darabot írtam, azt szerettem volna elérni, mint amit Boccaccio erotikus novellái, amik elképesztő humorosak, és pár perc után az ember azt veszi észre, hogy ideje volna már egy jót – elnézést, de nem tudok gyengébb szót – dugni.”

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.