Koncertfilm: Rolling Stones – Some Girls, Live In Texas 1978

  • 2013. január 8.

Snoblesse

Minden idők egyik legjobb albuma, minden idők egyik legjobb koncertje.


Mick Jagger nem ült fel a provokációknak, és frappáns választ adott mindazoknak, akik a punk rock előretörésével megkongatták a vészharangot a The Rolling Stones felett: az 1978-ben kiadott Some Girls című album azokat a punkokat is lecsendesítette, akik a leghangosabban kiabálták, hogy a Stones besorolt a rock dinoszauruszai közé. A Ronnie Wooddal kiegészült banda alaposan meg is turnéztatta a lemezt, 1978-as amerikai turnéjukat a rajongók úgy tartják számon, mint a Stones-turnék egyik, ha nem a legjobbikát. A koncertsorozat 1978. július 18-án, Texasban ért a csúcspontjára – az utókor szerencséje, hogy film is készült a színpadi show-t mellőző, s mindent a rock’n’rollnak szentelő koncertről – ennek felújított, a 21. század technikai követelményeihez igazított változatát vetíti az Uránia koncertfilmsorozatában.

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.