Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

  • 2013. január 8.

Snoblesse

Színház a Rákospalotai Leánynevelő Intézetben. Főszerepben Börcsök Enikő.


A darab eredetileg Harlemben játszódott, de az elsősorban filmrendezőként (kisfilmjei révén) ismert Schwechtje Mihály a Rákospalotai Leánynevelő Intézetet is alkalmasnak látta Kia Corthron várandós tinilányokról szóló művének előadására. A rendezőt azonban nem is elsősorban a helyszín, hanem az intézetben lakó lányok színészi képességei győzték meg a kísérlet kivitelezhetőségéről. A kortárs amerikai dráma hazai átiratában együtt játszanak az intézet lakói a profi színészekkel; a tinédzserkori terhességről és a kirekesztésről (is) szóló dráma szereplői: Börcsök Enikő, Jákovics Kriszitna, Czene Alexandra, Józan László, Kardos Róbert és Laki Eleonóra.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.