Kovácsoltvas pelenka

  • 2014. február 25.

Snoblesse

A Kurátorokat adja a TÁP Színház.
false

Magyarországon a kulturális pályázatokat a bennük foglaltak alapján, tehetség és teljesítmény szerint bírálják el – talán az unokáink megélik majd, hogy ez a mondat mindenféle arcpirulás nélkül leírható legyen, ám addig, mint az a napnál is világosabb, a mutyizás, a korrupció, a mellébeszélés, a politikai és magánérdekek az irányadók. Tápláló közeg ez az abszurd színháznak, és itt lép be a képbe a Vajdai Vilmos vezette TÁP Színház, amely nem nézhette tétlenül ezt a szánalmas magyar jelenséget. A táposok a rájuk jellemző komolysággal járják körül a kuratóriumok működését: Vinnai András darabjában Keresztes Tamás, Pálmai Anna, Bánki Gergely, Hegedűs D. Géza, Mészáros Béla, Iványi Marcell, Vati Tamás és még sokan mások merülnek alá a magyar kuratóriumok, pályázók és kurátorok setét világába.

Az előadásra a Magyar Narancs olvasókártya érvényes. Részletek itt!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.