Magyar Narancs: Elsősorban költőként ismerik, de a Boldog Észak az első regényétől is élesen különbözik. Mit keresett és mit talált meg benne?
Kun Árpád: Egyre jobban zavart, hogy a versekbe mennyire kevés fér bele a számomra fontos történetekből, ezért olyan formát választottam, amiben ki lehet őket bontani teljes terjedelmükben. Másfelől a versek költőisége maradéktalanul belefért végül a Boldog Észak nagy ívű formájába. Az Esőkönyv (JAK-Balassi, 1995) költői próza, képeket villant fel – ha jellegzetesen ifjúkori műnek nevezném, akkor a Boldog Északot az érett férfikor művének, amellyel egy sodró erejű regényt akartam megírni. Amikor Norvégiába jöttünk, volt egy másik, végigírt, de nem sikerült regényem. Aztán idekint viszonylag rövid idő alatt elkészültem egy kötetre való verssel (Szülsz, L’Harmattan, 2011) és egy új, öt elbeszélésre tervezett regénnyel (kettő megtalálható belőlük a neten e-book formájában), amikor szinte villámcsapásszerűen összeállt bennem a Boldog Észak szüzséje 2009 tavaszán.
| ||
MN: Norvégiában él a családjával, és házi segítőként dolgozik, mint a könyv főhőse – többszörösen is „életrajzközeli” a mű. A regény utószavában a konkrét valóságreferenciát is megadja, az „igazi” Aimé és Gréte történetét. A „szereplők” akár szembesülhetnek is azzal, milyen nyomot hagytak a szerzőben…
KÁ: Már az Esőkönyv kulcsfigurája, Medárdus is a szerző természetfeletti alteregója. A Boldog Észak főszereplőjéről sem tudok mást mondani, mint Flaubert Bovarynéról: Aimé Billion én vagyok. A fikcióba valóságos szereplő nem tud átlépni. Miközben átzsilipel a szerző tudatán, elveszti a valóságosságát, máshogy lesz valódi. Könyvem szereplőinek a modelljei istenigazából még nem szembesültek azzal, hogy nyomuk van egy regényben. Erre a kérdésre visszatérhetünk, miután a könyv megjelent norvégul. Nem is Aimé és Gréte reakciójától tartok, hanem attól, hogy vajon Kakashalom mennyire fog felbolydulni.
A teljes interjú itt olvasható, a teljes szerző pedig a Nyitott Műhelyben találkozik a közönségével szülinapja alkalmából.
