Sziget 20 Slamparty

  • 2012. augusztus 2.

Snoblesse

Slam az úr a Szigeten is.


Ideje beismerni: slammernagyhatalommá váltunk. A folyamat gyors lefolyású volt, és megállíthatatlan, eredménye pedig jól látható a budapesti programtérképen: a műfaj művelői minden rendű és rangú előadótérben megfordultak már, a slam beette magát a romkocsmákba, a könyvtárakba, a művelődési házakba, a színházakba, sőt még a koncerttermekbe is. Slam nélkül Sziget sincsen, a kérdés csak az, ki slammeli el legjobban a Sziget elmúlt húszéves történetét? Indiana? Pion István? Ponza? Simon Márton? A helyszínen, vagyis a Porondszínház berkeiben minden kiderül.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.