Ritka alkalom, amikor a mindig friss izgalmakra vadászó és azt rendre ki is termelő zenei világ egyik, éppen coolsága teljében lévő üdvöskéje látogat hozzánk – Maria Minerva meghívásával alighanem nagyon belehúzott az ambiciózus Holalo szervezőcsapat. Az ifjú észt hölgy eredetileg Maria Juur néven született, művészettörténésznek tanult, s szabadúszó újságíróként is dolgozik, de idejének egyre nagyobb részét teszi ki elképesztően elborult, mégis gyönyörűséges zenéinek összebarkácsolása. Első számú ihlető forrása a klasszikus diszkó, különösen annak lassú-középtempós vonala, no meg a szintúgy jó három évtizedes elektropop/italo hagyomány – Chris & Coseyt külön is említve! Ám ezek a hatások olyan egyedi és markáns szűrőrendszeren jutnak át, nem is szólva a művésznő sajátos, szanaszét effektezett vokáljáról, hogy a végén már a szülőanyjuk sem ismer rájuk (lásd egyik „korai” produkcióját, az ABBA-féle Honey, Honey sajátos adaptációját). Zenéi egyszerre táncolhatók és meditatívak, vidámak és melankolikusok, s a maguk csináld magad hangulatában, szándékoltan lo fi minőségében végtelenül szórakoztatóak. Lemezeit az egyik legkiválóbb amerikai hipszter house kiadó No Not Fun, illetve annak 100% Silk nevű alvállalkozása adja ki: tavalyi nagy sikerű bemutatkozó albuma és több zseniális EP után nyáron jön a második, állítólag még táncorientáltabb nagylemez. Kicsavart, roncsolt, sokszor álomszerű, mégis vidám diszkó, túlvilági énekhangokkal fűszerezve – a legjobb, amit egy ember/gép kentaurnőtől kaphatunk. Előtte a honi hálószobapop friss tehetségei, a Mayberian Sanskülotts.
