Pirx mesél

  • 2016. február 2.

Snoblesse

Papp János, az örökös Pirx, ezúttal úti élményeiről mesél.

Magyar Narancs: Pirx jóvoltából eljutott a Marsra, önerőből pedig a Himalájára. Meddig ért fel?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Papp János: 6123 méterig. Még soha olyan mámort nem éreztem, mint odafent. Igaz, voltak nehézségek, amikor ott álltam a 45 fokos hegyoldalban mínusz 10 fokban, törött hágóvassal a lábamon, nem hittem volna, hogy végigcsinálom. De a hegyi mámor, mely a mászások során kétszer is elkapott, valami egészen eksztatikus érzés volt. Olyan állapota ez a mámornak, ami nem hasonlít semmihez sem. A szeszhez nem hasonlít, a narkót nem ismerem, de hogy milyen a hegyi mámor, azt már tudom. Igazi eufória.

MN: Színpadon érzett hasonlót?

PJ: Nem, soha.

 

Papp „Pirx” Jánossal készített interjúnk itt olvasható. A vándorlásairól is híres színész, Lappföld, Japán, Skócia és a Himalája meghódítója ezúttal is úti élményeiről mesél.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.