Rumini 100

  • 2015. május 12.

Snoblesse

Az ország egere nem csak könyvben, színházban is hódít. Most századszor!
false

Berg Judit, a legsikeresebb hazai gyerekkönyvszerzők egyike, évek óta kitartóan írja Rumini, a kalandvágyó egérhős történetét, a rajongók pedig (a kiskorúak éppúgy, mint a kiskorúakkal rendelkező nagykorúak) évek óta kitartóan követelik az újabb és újabb folytatásokat. „A Ruminit eredetileg karácsonyi ajándéknak írtam a lányomnak, Lilunak, hogy ne kelljen minden este hullafáradtan új történeteket kitalálnom neki. Négy-öt fejezet hosszúra terveztem, de megállíthatatlanul jöttek az újabb ötletek” – világított rá az országos hírű egér születésének részleteire a Narancsnak nyilatkozó szerző (a teljes interjú itt), aki beszámolt a színrevitel nehézségeiről is. Merthogy a számos feldolgozási lehetőség közül elsőként a színházi verzió valósult meg, még ha nehezen is, úgyhogy immár nemcsak a könyvek (Kálmán Anna által készített) illusztrációin, hanem egy mesejátékban, a Magyar Színház színpadán is látható a kortárs magyar gyerekirodalom legmenőbb egere. S hogy mekkora a siker? Nos, mindent elmond, hogy a mai a századik Rumini!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.