Yves Saint Laurent francia divatdiktátor életéről, munkásságáról, hisztijeiről és kicsapongásairól tavaly két film is született. A riválisok közül az egyiket nálunk is játszották a mozik, mi is írtunk róla: „a film közlendője a következő: volt egyszer egy fiatal, neurotikus zseni, akiből később egy idősebb neurotikus zseni vált.”
| ||
Hát, ez bizony nem sok, pedig Jalil Lespert filmrendező a Saint Laurent-örökösök teljes egyetértését és hozzájárulását is élvezhette, míg a rivális produkciót jegyző Bertrand Bonellót gyakorlatilag kiátkozták az örökség őrzői. Már csak az összehasonlítás kedvéért is érdemes lesz megtekinteni Bonello verzióját – a rendező nem ismeretlen a Narancs olvasói körében, legutóbb Bordélyház című filmje apropóján faggattuk ki:
| ||
Magyar Narancs: Eredetileg a bordélyházak újranyitásáról akart filmet csinálni. Ezek szerint újra kinyitottak?
Bertrand Bonello: Nem nyitottak ki, pedig minden második évben felmerül a téma. De csak a szájak járnak, nem történik semmi. Persze hogy nem, mert senki sem tudja, mitévő legyen. Az addig világos, hogy a cut and paste technika nem működik, a boldog békeidők kuplerájszisztémáját lehetetlenség a mába átültetni. Utópiát pedig nem akartam csinálni, másképp viszont ma még elképzelhetetlen a bordélyházak megnyitásáról filmet készíteni. A másik ötletem az volt, hogy 1946-ba helyezem a történetet, ez volt a francia bordélyok bezárásának éve. Aztán ezt is elvetettem, és az 1900-as századfordulóig mentem vissza.
