Star Wars & Bagaméri

  • 2012. szeptember 14.

Snoblesse

A Baljós Árnyak gyerekváltozata készül a Nyitott Műhelyben. Majd jön Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri.


George Lucas komoly zavart okozott az Erőben, amikor elkészítette a Baljós Árnyakat, mellyel legalább annyi hívet szerzett a Star Wars-univerzumnak, mint ahány lemondóan legyintő ellenlábast. Lehet, hogy már az első körben jobb lett volna, ha nem egy hatvanhoz közeledő bácsi, hanem 8–12 éves gyerekek készítik a filmet, de amire akkor nem kerülhetett sor, az most megvalósul a Nyitott Műhely Star Wars-ügyi foglalkozásán, ahol a részt vevő 8–12 évesek közösen készíthetik el a maguk változatát. A filmkészítő foglalkozás méltóképpen, a Keménykalap és Krumpliorr vetítésével zárul, ami azon régi sejtéseinket látszik igazolni, miszerint (noha hivatalos megerősítés az ügyben nem történt) Bagaméri is Jedi.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.