Szabó Kimmel Bagoly & Jordán Cica

  • 2017. február 28.

Snoblesse

Bagoly és Cica – Szabó Kimmel Tamás és Jordán Adél bohózatharca.

Legutóbb, amikor a Bagoly és Cica baglyával, Szabó Kimmel Tamással beszélgettünk, a népszerű színművész így nyilatkozott:

Magyar Narancs: Elég jól mutatja a pályádat jellemző kettősséget, hogy 2011-ben egyszerre választottak meg a legjobb 30 év alatti pasinak egy netes szavazáson és a legjobb 30 alatti színésznek a POSZT-on.

false

Fotó: Németh Dániel

Szabó Kimmel Tamás: Nagyon megtisztelő, hogy engem választottak meg a legsármosabb 30 alatti pasinak – még ha nem is tartom magam annak –, de azért tudom, mi a különbség elismerés és elismerés között. A Három nővérért kapott szakmai díjnak nyilván sokkal jobban örültem. Novemberben, amikor nekem ítélték a Junior Prima díjat, felhívott egy magazin, hogy szeretnének berakni az újságba mint a legsármosabb pasit. Ez más volt, mint a netes szavazás, mert annak csak a végeredményét közölték velem, itt viszont a jóváhagyásommal és egy velem készült interjúval ment volna a dolog. Nemet mondtam, mert egyszerűen szemen köpném magam egy ilyen szerepléssel: miután több interjúban lamentáltam már, hogy ebben a mai világban csak a külsőségek számítanak, blablabla, nem jelenhetek meg egy újságban azzal, hogy „helló, én vagyok a legjobb faszi!”.

Legutóbb, amikor a Bagoly és Cica cicájával, Jordán Adéllal beszélgettünk, a népszerű színművésznő így nyilatkozott:

Magyar Narancs: Nem látszik, hogy nyomasztanák a szülei. Jordán Tamás és Lázár Kati gyereke nem is lehetett más, csak színész?

false

Fotó: Takács Attila

Jordán Adél: Nem tudom, mert erről otthon soha nem beszéltünk. Színházban éltem, az igaz. De nem gondolkodtam azon, hogy színész leszek; igaz, azon sem, hogy bármi más. Egyszer azt írtam a naplómba, hogy ha nagy leszek, csoportos szereplő leszek Kaposváron…

Bill Manhoff Bagoly és Cica című darabjában Szabó Kimmel Tamás játssza Félixet, az ifjú írót, akihez egy este bekopogtat Doris, a magát modellnek valló fiatal hölgyemény. Az ismert vígjátéki alaphelyzetben illik lubickolni, megtette ezt már a furcsa hazai páros előtt Barbra Streisand és George Segal is.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.