Kiscsillag

  • 2016. október 28.

Snoblesse

Lovasi András főállású szabadidő-zenekara az A38-on.

2014-ben jelent meg a Kiscsillag negyedik, Szeles című lemeze, s ez alkalomból interjút készítettünk Lovasival. Ebből idézünk:

false

 

Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Az Ollé ollé című számban megemlíted Ákost, ami engem azért ért váratlanul, mert azt hittem, hogy a verbális ütésváltások már megszűntek köztetek.

Lovasi András: Lecsengtek részemről, mert az egésznek egy idő után politikai felhangjai lettek. Eleinte ez egy jó játéknak tűnt. Mi egy generáció vagyunk, és akár azt is mondhatnám, hogy két példaértékű karriert futottunk be – lehet csinálni így is, meg úgy is. Az ember próbálja a saját művészi attitűdjét védelmezni, de aztán lett ennek egy politikai felhangja, pontosan akkor, amikor egy tusványosi kirándulás után, ahol ő is fellépett, megtalált engem. És az ezt követő úgymond jobboldali sajtóhullámot én nem nagyon értettem. Azt gondoltam, hogy akkor ennek most már más a tétje, mert az egész kapott egy világnézeti, politikai mellékzöngét. És akkor úgy voltam vele, hogy innentől ezt már nem érdemes folytatni, és ez már nem az, ami engem érdekel. Olyasvalami lett ebből, amit én próbálok kikerülni. A 2010-ben kapott Kossuth-díjam azért megváltoztatott egy s mást. Bizonyos értelemben persze jó ilyen díjat kapni, viszont onnantól egy csomó mindent nem engedhetsz meg magadnak. Például ilyen beszólásokat. Az emberekben, gondolom, van egy kép arról, hogy miféle ember az, aki Kossuth-díjas. Öltönyben jár, komoly művészeti problémák felhőzik a homlokát, próbál disztingváltan, értékek mentén fogalmazni, píszí lenni satöbbi. Nekem ez egy nehéz szerep, ami valamilyen módon korlátozta a személyiségem kiteljesedését. Mondjuk úgy, hogy én nem vagyok egy olyan csávó, aki túlságosan tekintettel van a mondatai következményeire. Amúgy persze igen, de a hajlamaim szerint nem.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.