| ||
Tavaly jelent meg oroszul, s hamarosan magyarul is kapható Vlagyimir Szorokin új könyve, a Tellúria. A 21. század végének regényében a Földön a felvilágosult középkor az uralkodó: lovak, vásárok, keresztes lovagok, óriások, törpék, szuperszámítógépek – így megy ez. Európa iszlamizálódott, Oroszország darabjaira hullott, Eurázsia államai kisebb fejedelemségekre estek szét. Státuszszimbólumnak a tellúrból készült szögek számítanak – ezeket az emberek fejébe verik bele örömszerzés céljából. Szorokin ezt a világot részletezi budapesti előadásában, a Narancsnak adott interjújában (a teljes szöveg itt) viszont egy másikat részletezett:
Magyar Narancs: Nem fukarkodik Putyin és rezsimje bírálatával. Nem teszi ki magát ezzel veszélynek?
Vlagyimir Szorokin: Egzisztenciális kérdésről van itt szó. Ha az ember Oroszországban él, ráadásul még író is, mi több, olyan író, aki nemcsak a pénzért ír, hanem azért is, mert érdekli az őt körülvevő világ, s ezt szeretné minél őszintébben megörökíteni, nos, ez esetben előbb vagy utóbb kénytelen szembesülni a klasszikus hatalom-író ellentéttel. Ketyegő bomba ez, ami előbb vagy utóbb biztosan felrobban. Ilyenkor az ember kénytelen eldönteni: ír vagy sem. Az én válaszom erre: írni kell mindenáron! És hogy ki van odafenn, II. Miklós, Sztálin, Brezsnyev, Putyin – nem fontos. Az alpinistának is két lehetősége van: vagy megijed a magasságtól, vagy felmászik a hegyre. Az igazi író ma Oroszországban vagy ír, vagy fél.
