A technót (más új elektronikus tánczenei műfajokkal együtt) a kilencvenes évek elején ismerte meg Japán - az adaptáció nem volt nehéz, elvégre japán művészek (és hangszerkonstruktőrök) korábban is élen jártak az új technológiák zenei célú alkalmazásában. Hamarosan a világ is megismerhette a japán e-zenei pionírokat, s ami most számunkra különösen fontos, az ifjú Takaakit is ekkoriban nyűgözte le teljesen az új stílus, olyannyira, hogy 1994-ben Észak-Japán már az általa szervezett, neves nemzetközi fellépőkkel teljes partiktól volt hangos. Nem sok kellett persze hozzá, hogy ezek után zenekészítő producerként és lemezlovasként is bizonyítsa tehetségét és tudását – elismertsége pedig azóta is töretlen. Európába a kétezres évek eleje óta látogat rendszeresen, azóta számos neves fesztiválon fellépett – néhány éve a Szigeten is.
S hogy hogyan lesz egy szigorú underground elveket valló japán alapító technoatya ennyire népszerű Európában is? A hagyomány és a jövő, a régi és az új, az underground és a populáris mesteri összesimítása által. Takaaki zenéje, szettjei az elképesztően sűrű poliritmikára épülnek – talán senki más nem tud ennyire dinamikusan rétegezni dobokat, zajokat, szubbasszusokat, ritmusokat, mintákat úgy, hogy a techno lüktetése, dübörgése ne vesszen el – sőt, felerősödjön. Gépesített taikodob-együttes, szamurájkardtechno, japán technológia egy intézményalapító senseitől – hozzá a megfelelő magyar virtus Isu és Dorka lemezjátszóiról. Vetít: a Kiégő Izzók csapata.
Brutálisat zuhant a beruházások volumene a hazai gazdaságban, de a trend 2022 vége óta immáron tíz negyedéve tart. Nem nagy kockázat kijelenteni, hogy a szakadatlanul visszaeső invesztíció kizárja, hogy a közeljövőben tényleges növekedés legyen az országban.
Didier Eribon francia író és filozófus apja halála után sikeres értelmiségiként saját maga és családja történetét helyezte szociológiai vizsgálódásainak középpontjába, így írta meg Visszatérés Reimsbe című memoárját.
A Policy Solutions friss kutatása az Orbán-kormányok elmúlt tizenöt évben nyújtott teljesítményének megítélését vizsgálta, eszerint bár a kormányzati kommunikáció leegyszerűsítő paneljei megtették hatásukat, amikor közvetlen környezetükről van szó, a Fidesz szavazói is érzik, hogy egyre rosszabbul élnek.
A Magyar Nemzeti Galéria több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállításának fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, de végigvezet minket a képzőművészeti plakátokon át a vizuális kultúra egészen apró elemein keresztül a polgári otthonokig.
„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.
Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.
Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a színskála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.
Orbánék ezzel szemben egyre kevésbé képesek bármit is felmutatni: legfeljebb „profin kivitelezett” belső tereket gondosan válogatott közönséggel, meg az egyre nagyobb hülyeségeket összehordó miniszterelnököt.
Nem, a szabad sajtót nem a külföld finanszírozza – legfeljebb segíti nem felfordulni, és nem, az adományozók nem mondják meg, hogy mit írjunk. Azt írjuk, amit gondolunk, és amit sok más rendes ember gondol szerte a világban.
