Többszörös orgazmus

  • 2013. január 15.

Snoblesse

Bemutatkozik egy etikus, nem monogám kapcsolat.


Fotó: Horváth Győző

The Ethical Slut, vagyis Az etikus ribanc – ez a címe annak az 1997-ben megjelent könyvnek (magyarul Szexbolondok illemtana címmel jelent meg), amelyben a szerzők a kölcsönös egyetértésen alapuló, nem monogám kapcsolatok természetét elemezték, és nem csak elemezték, de praktikus tanácsokkal is ellátták az érdeklődőket. A hiánypótló könyvet állítólag Nina Hartly feminista pornósztár mutatta meg John Sable-nak, aki Multiple O címmel írt is belőle egy színdarabot. A darab főszereplője egy tipikus nagyvárosi, középosztálybeli pár: házasok, szeretik egymást, és mindkettőjüknek – férjnek és feleségnek is – van barátnője. Az etikus nem monogámiát körüljáró darabot a Budapesti Anarchista Színház jóvoltából a hazai közönség is megismerheti. Az előadásoknak ezúttal a Dohány utcai Hátsó Kapu ad otthont. Kezdés: március 20-21. 20:00.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.