magyarnarancs.hu: Új filmje egy kamasz lány életre szóló, első nagy szerelmének története. Ebben, mint ön is említette, saját életének elemei keverednek a fikcióval. A saját életében mik voltak a nagy kamaszkori lázadó mozik?
Mia Hansen-Love: Az első rendező, akinek a filmje meg tudott szólítani, Jacques Doillon volt. A Le jeune Werther (Az ifjú Werther szenvedéseinek párizsi kamaszokra írt változata – a szerk.) az elevenembe vágott. A szereplők velem egykorúak voltak, 15-16 év körüliek. Ismerős volt minden szavuk, ráadásul Párizsnak abban a részében játszódott a film, ahol én is felnőttem. Mintha csak rólam szólt volna az egész. Számomra is valami hasonlóról szól a filmkészítés. Nem akarok én kitalálni semmi olyat, amit nem ismerek; a saját világomat akarom minél alaposabban feltérképezni. Sokszor korholták azért Rohmert, mert a filmjei mindig ugyanabban a társadalmi miliőben játszódnak. Ő erre csak annyit mondott, hogy igen-igen, de hát ez az a világ, amit ismerek. Ennél őszintébb rendezői hozzáállást nem ismerek.
| ||
magyarnarancs.hu: Miért pont 1999-ben játszódik a Viszlát, első szerelem?
MH-L: Azért, mert fontos volt, hogy még a mobiltelefonok és az e-mail korszak előtt játszódjon. Gimnazista koromban még az volt a módi, hogy leveleket írtunk egymásnak. Jöttek-mentek a ma már elképzelhetetlen hosszúságú, romantikus levelek. A kommunikációnak ez a módja nem az én romantikus hóbortjaim miatt került a filmbe, hanem mert ez volt a bevett szokás.
A rendezővel készített interjúnk itt olvasható. Mia Hansen-Love szerelmes filmje a Francia Intézetben látható.
