XXL: Xiu Xiu & Larsen

  • 2012. június 12.

Snoblesse

Váratlan zenei ötletrohamok, szórakoztató avantpopkísérletek – egy amerikai és egy olasz csapat küzd vállvetve az Akváriumban.


A már tíz éve pályán lévő Xiu Xiu (nevük, mely egy Joan Chen által főszerepelt 1998-as filmből származik, „su su”-nak ejtendő) nehezen behatárolható, talán nem is mindig könnyen befogadható, de némi ráhangolódás után kivételes élményt nyújtó zenékkel szolgál az ínyenc közönség számára. A Xiu Xiut gyakorlatilag Jamie Stewart gitáros/billentyűs/mindenes/énekes/zeneszerző hozta világra és ő is üzemelteti – mostanában leginkább a zenebohóci ambícióktól sem mentes Angela Seo közreműködésével. Szerencsére többször is voltak nálunk (koncertbeszámolónk itt), így többen is láthatták már, mint varázsolnak saját univerzumot a színpadra – pusztán gitáron és szintin elővezetett, lélekemelő akkordok, Stewart fejhangú vokálja, hajmeresztő szövegei, elektronikus csipogás, technoid tánczenei lüktetés és a lehető legfurcsább ütős instrumentumok segítségével. A négytagú olasz, a szcénában legendának számító, amúgy dallamgazdag posztrockszerű zenéket játszó Larsen-formációval sem most kezdődött XXL név alatt futó együttműködésük. 2005-ben és 2007-ben is kiadtak egy-egy közös albumot (¡Ciaütistico!, ¿Spicchiology?), idén pedig Düde címen gyártottak egy nagylemeznyi zeneanyagot (pedig a Xiu Xiu is saját, a kritika által igen jól fogadott albumot adott ki Always címen!), s most ezzel turnéznak, többek között az Akváriumban.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.