5 font helyett 10 ezerért kelt el A hobbit egy példánya

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. július 12.

Sorköz

Egy rákkutatással foglalkozó szervezet kapja a vételárat.

Valamivel több mint 10 ezer fontért (4,4 millió forint) kelt el árverésen J. R. R. Tolkien A hobbit című könyve első kiadásának egy példánya Nagy-Britanniában.

A fantasyregény, amely először 1937-ben jelent meg 1500 darabos példányszámban, Zsákos Bilbó történetét meséli a Gyűrűk Ura előzményeként.

A Tolkien fekete-fehér rajzaival illusztrált kötetet eredetileg alig öt fontért (2200 forint), vagy még kevesebbért tervezték eladni a skóciai Dundee egyik jótékonysági használtcikkboltjában a Cancer Research UK rákkutató szervezet javára.

Az üzletvezető azonban felismerte, milyen ritka példány került a kezébe, és a jótékonysági szervezet nevében kitette az eBay online aukciós oldalra. Azonban még ő is úgy gondolta, hogy jó adag szerencsével legfeljebb 500 fontot kapnak érte.

A híres meseregény első kiadásának jó állapotban fennmaradt példányát végül 10 099,50 fontért ültötték le az árverési honlapon.

 A rákkutatási szervezet adományboltjaiban, amelyekben általában öt fontba vagy annál kevesebbe kerülő tárgyakat árusítanak, ez volt az eddigi legértékesebb felajánlás.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.