magyarnarancs.hu: Mind a világ legnagyobb példányszámban eladott könyvei, mind pedig a felnőtt közönséget is megszólító, világhírű regények közül J. R. R. Tolkien életműve az egyetlen, amelyben magától értetődő az illusztrációk fontossága. Miért alakult ez így?
Ted Nasmith: Az okok alighanem Tolkien műveinek történetében kereshetők. Az első A hobbit volt, ami – ha nem is gyerekkönyv – mindenképpen a fiatalabb olvasóknak szól, így ezt maga a szerző illusztrálta. Aztán úgy döntött, hogy megírja a regény folytatását, ami váratlanul egy ezerötszáz oldalas, epikus művé duzzadt a mitológia és a tündérmesék világának roppant gazdag és részletes ábrázolásával. Azt hiszem, mindazon művészeknek, akik szembetalálták magukat egy ennyire egyedülálló és a korábbi varázslós-sárkányos meséktől olyannyira eltérő olvasmánnyal, teljesen magától értetődően beindult a fantáziájuk. Látni akarták, hogyan néz ki ez az amúgy is annyira valóságosnak tűnő világ, hát lerajzolták, hogy valósággá váljon. Én legalábbis így voltam vele, és tudom, hogy a legtöbb olvasó hasonlóan érzett.
| ||
.jpg "Beszélgetés Budapesten")
Hogy más fantasyk miért nincsenek ennyire gazdagon illusztrálva, és más művekben miért nem alakult ki ez a hagyomány, azt nem tudom: vagy az írók nem akarták, vagy az illusztrátorokat nem indította be ennyire más regény. Elképzelhető, hogy itt is a Beatles-jelenségről van szó: jött egy új, minden korábbitól teljesen eltérő együttes, és egy új korszak kezdődött általa, a rajongók pedig hihetetlenül erős érzelmekkel fogadták őket. Aztán soha többet nem bukkant fel még egy ugyanilyen hatású zenekar. Tolkienból is csak egy volt; egy, aki egy egész zsánert inspirált, és aki miatt egy generáció ilyen spontán reakcióra ragadtatta magát. A mi generációnk alkotásainak már másmilyen a kulturális jelentősége; mostanra már az új vizuális médiumokban való megjelenés is lehetségessé vált. George R. R. Martin talán az egyetlen kivétel: az ő művei rengeteg klasszikus és újfajta vizuális alkotást ihlettek; a könyveinek egyik illusztrált kiadásában magam is közreműködtem.
magyarnarancs.hu: Attól, hogy A hobbit fiatalabb korosztálynak szól, míg mondjuk A szilmarilok „komolyabb” mű, alapjaiban véve máshogyan kell őket illusztrálni?
TN: Úgy gondolom, hogy a stílusuknak valamelyest el kell térniük egymástól. De ha úgy olvasod a könyveket, hogy tényleg átérzed a tónusukat, akkor az azokra illusztrátorként adott válaszod úgyis tükrözni fogja a szöveg hangvételét. Érdekes, hogy pont ezt kérdezi, mert az egyik korai munkámnál, egy 1988-as naptárnál, egy Hobbit-képnél kipróbáltam az akvarellt. És egyáltalán nem éreztem olyan sikeresnek a kísérletemet, mint amire számítottam. Sok Hobbit-illusztrációt festettem gouache vízfestési technikával, realistán, de azért egy kicsit mégis „mesekönyvesen”. Ellen kell állnom annak, hogy túl komolyan ábrázoljam A hobbitot, hogy ne járjak úgy, mint Peter Jackson mostanában, aki sötét és komoly, miközben mégis komikus, bohózati jelenetekkel megtűzdelt filmeket készített – és ez a kettő nem mindig mutat jól egymás mellett. Persze Jackson horrormester, úgyhogy kellenek a szörnyek, óriáspókok, sárkányok és élőhalottak – ez a világ tökéletes számára, de a kevesebb néha több. Talán egyszer majd jön egy rendező, aki úgy csinálja meg A hobbitot, hogy az olyan legyen, mint A hobbit.
| ||
magyarnarancs.hu: Tolkiennak szigorú direktívái voltak a művei fordítására és kiadására vonatkozólag. Hogy viszonyult az illusztrációkhoz?
TN: Az évek során megtanultam fenntartással viszonyulni mindahhoz, amit Tolkien erről mondott. Ő maga is illusztrálta A hobbitot, bár tulajdonképpen senki nem rendelte meg, de ha már úgyis ott voltak, a kiadó felhasználta őket. Ezek nem is feltétlenül pontos illusztrációk: például nála Bilbót látjuk, ahogy egy hajnalon hordóban úszik ki a Tündekirály palotájából – pedig ez a jelenet éjszaka játszódik, Bilbó pedig láthatatlan. Ismertek rajzai, vázlatai A Gyűrűk Urához és A szilmarilokhoz is. Tolkien mégis mondott olyasmiket, hogy az illusztrációk csak az olvasók képzeletének útjában állnak, míg az egyéni befogadás sokkal gazdagabb élményt adhatna. Elképzelhető, hogy azt gondolta, nincs szükség illusztrációkra; persze hogy nincs, ahogyan nincsen szükség cukorra sem a kávéba. De jobb íze lesz tőle. Azt hiszem, Tolkien becsülte volna a műveimet, és hogy hű voltam a munkáihoz.
magyarnarancs.hu: Pályája legelején kapott egy levelet Tolkientól. Ezután is beszélt vele?
TN: Nem, más kommunikáció nem volt köztünk, alig egy évvel azután meghalt. De már azzal is nagyon elégedett voltam, hogy fiatal alkotóként, a művészetem igencsak kezdeti megnyilvánulásával sikerült elérnem, hogy az illusztrált könyv szerzője felfigyeljen rám, és még pár szóra is érdemesnek találjon. Azt írta, hogy Bilbót egészen jól rajzoltam meg, és tett néhány kritikai megjegyzést. Már ennyi is segített abban, hogy jobban sikerüljön A hobbit illusztrálása; a puszta érzés elsöprő volt, hogy a mester velem foglalkozik, és az ilyesminek hosszú ideig elkísér a hatása. Tudni lehet, hogy Tolkien több művész munkáival is foglalkozott, és ha mondott is ellentmondásos dolgokat az illusztrálásról, azért nagyon is fontos volt számára a többi művészeti ág.
| ||
magyarnarancs.hu: Két leghíresebb kollégájával, Alan Lee-vel és John Howe-val tartják a kapcsolatot?
TN: Kollégákként tiszteljük egymást. Alan Lee-vel Hollandiában volt szerencsém találkozni, és nagyon jól kijöttünk egymással, hosszasan beszélgettünk. Tudom, hogy bármikor megismételhetnénk, de hát mindketten tipikus narcisztikus, ünnepélyesen komoly művészek vagyunk, akik ritkán ülnek le gondtalanul csevegni. John Howe-val évekig kifejezetten barátságos hangnemben tartottuk a kapcsolatot, bár ez ma már ritkásabb: az utóbbi években elég elfoglalt a filmek miatt. Az, hogy Alan és John tagjai a filmes stábnak, mindenképpen elválasztott bennünket egymástól. De mindhárman úgy dolgozunk, hogy tudomást veszünk egymásról, sőt, bizonyos mértékig hatással is vagyunk egymásra, még ha ez a hatás azt is jelenti, hogy én nem akarok úgy csinálni valamit, ahogyan azt John vagy Alan tette. Szóval mindhármunknak megvan a maga külön helye. Nagyra becsülöm John Howe elhivatottságát Tolkien iránt; eleinte azt hittem, ez csak múló szenvedély nála. Alan Lee pedig már korábban rengeteg csodálatos munkát kiadott; nem is mondanám, hogy mindig a Tolkienhoz kapcsolódó művei a legjobbak, noha ezzel azonosítják.
magyarnarancs.hu: Miért alakult úgy, hogy önök hárman lettek a Tolkien-illusztráció „nagy triásza”?
TN: Szerintem csak a régi naptárak miatt: valahogy minket gyakrabban kértek fel ezek elkészítésére, és talán a mi ötleteink voltak a leginkább kidolgozottak. De dolgoznak más, nagyszerű illusztrátorok is, és ahogy csak tudom, segítem is őket azzal, hogy megmutatom a műveiket a kiadóknak. De a helyzet nem mindig egyszerű, mert nagyon erős az Estate of J. R. R. Tolkien, azaz személyesen Christopher Tolkien (az író fia – a szerk.) kontrollja és befolyása a könyvkiadás felett, neki pedig nagyon pontos elképzelései vannak arról, hogy mit szeretne látni és mit nem – és nem túlzottan nyitott az újdonságokra, ami sokszor elég frusztráló a kiadók számára. Nekem is volt ebből egy kellemetlen esetem. Egy nagyon jó barátomról és ihletőmről, egy elismert illusztrátorról egyedi stílusa miatt úgy gondoltam, nagyszerű rajzokat tudna készíteni A sonkádi Egyed gazdához. A kiadónak is nagyon tetszettek a munkái, meg is győzték Christopher Tolkient, hogy tegyen egy próbát. A barátom el is készített rengeteg illusztrációt, de aztán megváltozott a széljárás, és Christopher mégis nemet mondott. A barátom szíve pedig összetört, még ha gyerekkönyv-illusztrátorként szép pályája is volt; mégis, Tolkien-rajongóként ez lett volna az álma. Úgyhogy nem könnyű ma egy új művésznek ismertté tenni vagy megjelentetni a Tolkien-illusztrációit. Szerencsére a filmek is rengeteg művészt foglalkoztattak, és kínál lehetőségeket a merchandising és a játékipar is; de az olyan tradicionalistáknak, mint én, akik önmagukért szeretik a könyvillusztrációkat, és nem akarnak más médiumon megjelenni, elég limitáltak a kilátásai.
| ||
magyarnarancs.hu: Önt is felkérték, hogy Alan Lee és John Howe mellett legyen a filmes stáb tagja, de magánéleti okokból nemet mondott. Megbánta azóta a döntést?
TN: Igen, egy kicsit megbántam. Örömmel figyelem, hogy milyen sikeres lett Alan és John a filmmel. Nagyon érdekes lehet látni, ahogyan az ember művei megelevenednek a vásznon. És persze jó sokat is kerestem volna vele, meg aztán ott van a presztízs is, és valószínűleg sokkal több találkozóra, konferenciára hívnának meg. De az ekkora sikernek megvan az ára: sokkal kevesebb lenne a szabadság és a nyugalom az életemben, és nem vagyok benne biztos, hogy ezt jól viselném. Sosem voltam igazán jó abban, hogy minél sikeresebbre küzdjem fel magam, de Tolkien illusztrálása ezt nem is teszi feltétlenül szükségessé: ha valamit egyszer kiadnak, az rögtön rengeteg emberhez eljut. Ha valakinek a tervei között szerepel, hogy híres legyen, érdemes A Gyűrűk Urával foglalkoznia, pláne ma, az internet korában. A hatvanas évek végén, amikor én elkezdtem a pályát, még nem próbálkozott annyi művész Tolkiennal, én pedig a fejembe vettem: ennek a fickónak jobb illusztrátorokra van szüksége! Akkoriban olyan képeket lehetett látni, mint a Hildebrant testvérekéit a maguk völgyzugolyi mézeskalács-házikóikkal és más butaságokkal, amiket saját bevallásuk szerint is a Disney meséi ihlettek. Azt gondoltam, ennél azért lehet jobban csinálni; ihletért csak vissza kell gondolni a nagy 19. századi tájképfestőkre – ez kell ahhoz, hogy valaki meg tudja ragadni a tolkieni pompát.
magyarnarancs.hu: Mit gondol, felhasználták az ön képeit is a filmekben annak ellenére, hogy nem vett részt a munkában? (Ez az oldal megmutat néhány összetéveszthetetlen egyezést az első filmekből – K. B.)
TN: Persze. Eléggé nyilvánvaló számomra – és még sokak számára –, hogy kölcsönvettek nem csak az én, de más művészek munkáiból is a filmekhez. De ez benne volt a pakliban, és abban is biztos vagyok, hogy ez Peter Jackson megfontolt döntésének eredménye. Azt szerette volna, hogy a rajongók elvárásainak is megfeleljenek a filmjei; a forgatás közben kapcsolatban állt több Tolkien-társasággal is, és az ő javaslataikat is megfontolta. Ez vonatkozik a látványvilágra is; azt akarta, hogy megfeleljen annak a képnek, ami a rajongók fejében él. Szóval nem voltam meglepve, amikor viszontláttam a saját és a kollégáim munkáit a vásznon, de az azért nem lett volna rossz, ha elismertek volna bennünket, akár csak annyival, hogy a stáblistán megemlítik: egyes ötleteket mi inspiráltunk. De tudom, hogy ha találkoznánk, gratulálna nekem; intelligens ember, és meg is van neki néhány művem eredetije. A filmkészítés nehéz dolog, őt is perelték már be, és ő maga is perelt; nem könnyű eldönteni, hogy valami pontosan kinek a tulajdona.
magyarnarancs.hu: Több naptár mellett illusztrálja George R. R. Martin A tűz és jég dala sorozatának egyik kötetét. Ez csak egyszeri dolog volt?
TN: Egyelőre csak egy kötet sorszámozott, speciális kiadásáról van szó, összesen hat színes illusztrációval, amiből kettő borítókép; a többi ceruzarajz vagy szürke árnyalatos kép lesz. Mindegyikbe ugyanannyi energiát fektetek, mint egy Tolkien-illusztrációba. Itt több a dialógus a karakterek között, mint Tolkiennál, így tovább tart a munka, mert nagyon sok interakciót kell megrajzolnom. De ezáltal sokat tanulok a munkámról, segít jobbá válnom. És régóta készen vagyok A tűz és jég dala című „enciklopédia” illusztrálásával, lassan ez is megjelenik. Amire kifejezetten büszke vagyok, az Valyria ősi, legendás városának ábrázolása, ahol az épületek úgy készültek, hogy varázslattal kényszerítették az élő köveket, és a város létrehozói azon versengtek egymással, kinek az épülete lesz szebb és elegánsabb – ez nagyszerű inspiráció és nagyon élvezetes munka egy illusztrátor számára, főleg, ha van némi építészeti háttere. Remélem, ez a munka megalapozza az együttműködésünket George R. R. Martinnal, én legalábbis nagyon büszke lennék rá, ha így lenne. De ha nem így alakul, Tolkienhoz akkor is mindig visszatérhetek.
A képek a Magyar Tolkien Társaság által kiadott, Ted Nasmith festményeivel illusztrált 2014-es falinaptárból származnak.
