KÖNYVMELLÉKLET - kritika

A filmíró

Ingmar Bergman: Munkanapló

Sorköz

„Helló, Bergman. A gyakorlati kérdéseket hagyd másra. Te csak foglalkozz azzal, amit te hozol létre, semmi mással. Mégpedig most. És ne szomorkodj, és ne félj” – így szólítja meg önmagát Ingmar Bergman hat évtizeden át vezetett Munkanaplójában, amelynek az 1955 és 1974 közötti időszakot felölelő első része immár magyarul is olvasható.

A magánhasználatra szánt feljegyzések hatvan füzetben maradtak fenn a svéd filmrendező hagyatékában. A napló stockholmi közzététele 2018-ban – a Bergman-centenárium alkalmából – aligha történt a szerző szándéka ellenére. Emellett érvel a mű egyik sajtó alá rendezője, Jan Holmberg is a könyv utószavában, kiemelve, hogy a mester maga is úgy vélte, hogy feljegyzéseiben van olyan anyag, ami érdeklődésre tarthat számot.

Embrionális remekművek

Művészi fantáziáját Bergman sosem szorította korlátok közé. „Úgy érzem, mindvégig hordozok magamban valamit, ami elő akar törni” – írta. Naplójából mégis egy mérnöki precizitással dolgozó, önmagának szigorú határidőket szabó és azokat tartani is tudó munkamániás egyéniség ismerszik meg. Egyik filmjét még be sem mutatták, ő már javában dolgozott a másikon. Ez a lelkileg instabil, sokszor deprimált ember a művészetben bámulatra méltóan fegyelmezettnek bizonyult. A pánik és eufória közt ingadozó alkotóereje még a fájdalom, a kétely és az önpusztító neurózis mellett is töretlen maradt. Szinte vegetatív módon volt termékeny: évente új filmmel állt elő, néha többel is, miközben a színházi rendezést sem hagyta abba.

A Munkanapló olvasójával tótágast áll a világ. Kezdetleges, embrionális állapotukban tűnnek fel itt azok a remekművek – A hetedik pecsét, A nap vége, a Trilógia, a Persona, a Szenvedély, az Érintés, a Suttogások és sikolyok, a Jelenetek egy házasságból, hogy csak néhányat említsünk a sok közül –, amelyeket mi már véglegesen letisztult formában, filmként ismerünk. A naplóíró még nevet sem adott a szereplőknek. Ötletek gomolyognak egy sűrű gondolatmasszában, a figurák lassan kelnek életre. „Ezek az alakok mozdulatlanok. Nem hajlandóak megmozdulni. Én sem vagyok hajlandó. Pokolian belefáradtam abba, hogy nógassam őket. Vélhetően ez az állapot az, amit válságnak szoktak nevezni” – írja. Aztán a szereplők mégis alakzatokba rendeződnek, viszonylatok szövődnek, majd gyorsan felbomlanak, hogy azután új, mélyebb kapcsolatok keletkezzenek köztük.

Kinematográfia. Formaadás. Olyan helyzeteknek, amilyeneket elképzelek vagy álmodok. Amilyeneket teremteni akarok, amilyenekre vágyom” – így foglalja össze röviden művészetének lényegét Bergman. Az ötlettől a film utómunkálatáig tartó bonyolult alkotói folyamatnak azonban csak egy szakasza mutatkozik meg a Munkanaplóban. „Írom” a filmet, „megírtam” ennyi meg ennyi oldalt a filmből, „jaj, mennyire fárasztja a kezemet a sok írás” – ezek a napló állandó formulái. A könyv feljegyzései tehát nagyrészt az úgynevezett „filmírásról” szólnak. Bergman akkor tekintett „megírtnak” egy filmet, amikor elkészült annak irodalmi forgatókönyvével. Ezek a magyarul is olvasható filmdrámák vagy filmnovellák később lényeges technikai változásokon mentek át, amíg létrejött belőlük maga a film. Ez utóbbi munkafázisról, a kinematográfiai kidolgozásról, fényről, hangról, kameramozgásról, áttűnésekről viszonylag keveset tudunk meg. A Bergman-filmek operatőrét, Sven Nykvistet, akinek szemén és lencséjén át rögzültek képekké Bergman elgondolásai, csak egyszer, a fényről folytatott beszélgetésük kapcsán említi a napló. A füzetekben az alakulóban lévő filmdrámák terveit, vázlatait, a forgatókönyvek gondolati előzményeit jegyezte le a szerző úgy, ahogy a képzeletében kavarogtak. A kötet reflexiói nem kinematográfiai produkciókra, hanem szövegekre, irodalmi művekre vonatkoznak, a drámaíró vagy novellista Bergman töprengéseit, belső diskurzusait tartalmazza a Munkanapló, nem pedig a rendezőét. „Mindentől elmegy a kedvem, ha arra gondolok, eljön az idő, amikor az lesz a kérdés, hova állítsuk a kamerát” – ismeri be.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.