A karantén jótékony hatásai: George R. R. Martin jól halad az új Trónok harca könyvvel!

  • narancs.hu
  • 2020. március 19.

Sorköz

A való világ elől inkább Westerosba menekül az író.

A Trónok harca-univerzumra rájár a rúd. A tévésorozat bár minden idők egyik legnépszerűbb és legsikeresebb tévéműsoraként fejezte be pályafutását, az utolsó évad még mindig internet-szerte vicc tárgyát képezi: ott volt a kávéspohár-gate; majd a felháborodott rajongók petíciója és Google-hackelése. Aztán a koronavírus a sorozat szereplőit is elérte: először Kristofer Hivju (Tormund) kapta el a fertőzést, majd Indira Varma (Ellaria Sand) produkált pozitív tesztet.

Sokan aggódtak, hogy a vírus a 71 éves, azaz veszélyeztetett korban lévő George R. R. Martint, a regények szerzőjét is elérheti – a rajongók megnyugtatására az író most bejelentkezett és helyzetjelentést adott magáról.

"Igen, tisztában vagyok vele hogy korom és fizikai állapotom miatt a veszélyeztetettek közé tartozom. De jelen pillanatban jól érzem magam, megtettünk minden ésszerű óvintézkedést" - írta blogján. Beszámolója szerint egy távoli, elszigetelt helyen tartózkodik az amerikai Új-Mexikóban, ahol személyzetének egyetlen tagja látogatja, rajta kívül senkivel nem találkozik, nem jár emberek közé.

"Az igazat megvallva több időt töltök Westerosban, mint a való világban, minden nap írok. A Hét Királyságban elég zord a helyzet – de nem olyan zord, amivé a való élet válhat nemsokára" - fogalmazott. Martin legendásan nehezen halad sorozatával, korábban még sokan reménykedtek benne, hogy hamarabb befejezi a könyveket, mint az HBO a belőlük készült sorozatot, de végül a filmesek gyorsabbak voltak. A közkeletű vélemény szerint a show pontosan onnantól romlott el, hogy a készítők már nem támaszkodhattak a könyvekre, ezért saját ötleteik után mentek. A rajongók 2014 óta várják a regényciklus következő, The Winds of Winter című darabját.

A koronavírus nem csak az alkotói kedvét illetően érinti az írót – be kellett zárni a Meow Wolf nevű művészeti-szórakoztató látványosságot, mely részben az ő adományából nyitott meg; ugyanígy járt az író Santa Fe-ban található mozija és non-profit szervezete is. A könyvesboltja azonban egyelőre nyitva van.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.