Ezekkel a szavakkal kezdődik Přemysl Blažíček 1991-ben megjelent monográfiája, amely a cseh irodalom világszerte legismertebb művének titkait boncolgatja. Jaroslav Hašek éppen 100 éve kezdte kiadni azokat a kocsmákban terjesztett szórakoztató füzeteket, amelyek a szerző két évvel későbbi halála után – az 1926-os német fordítás nyomán – nemzetközi karriert futottak be. Magyarra először Karikás Frigyes fordította le Párizsban, de a ma közkézen forgó változat Réz Ádám munkája, aki az ötvenes években egy „szocialista munkaverseny” alkalmával ajánlotta fel, hogy elsajátítva a cseh nyelvet, elkészíti az új, először 1956-ban megjelent adaptációt.
Misztifikáció, anarchista performance
Hašek 1914 előtt a prágai kiskocsmák közismert botrányhőse volt, aki kávéházi asztaloknál sebtében írta humoros tárcáit, elbeszéléseit. A kutatók aprólékosan kinyomozták a szerző életének szinte összes momentumát: rendőrségi botrányait, nő- és italügyeit, katonáskodását, részvételét az orosz forradalomban. Az író baráti körének visszaemlékezéseit azonban átjárja a bohém életforma mítosza, amelyben sok koholmány és féligazság keveredik a biztosnak látszó adatokkal. A mítoszok hátterében egy kövér, jóságos, de gyermekded módon kegyetlen és könnyelmű embert látunk; egy vidám hajótöröttet, aki nem találja helyét a polgári életben.
Fiatal éveiben bejárta a Monarchia számos tartományát, csavargott és alkalmi munkákból élt. A misztifikáció (félrevezetés, ámítás, rászedés) mestere volt, színlelt utcai botrányok hőse. Kapcsolatban állt a Csehországban eleven anarchista mozgalommal. Legismertebb misztifikációja a Törvény Keretei Között Mérsékelten Haladó Párt egyszemélyes megalapítása volt az 1911-es pótválasztások idején, amikor Prága Vinohrady kerületében parodisztikus előadásokat tartott, amelyekben kigúnyolta korának hamis politikai frázisait, s mindezt egy bohém mulatság szellemében vitte színre a városrész akkori legnagyobb vendéglőjében. Szónoki képességének köszönhetően ez az intellektuális játék nagy feltűnést keltett, a zsúfolásig megtelt vendéglőben ismert írók, művészek, anarchisták, de politikusok is feltűntek; s egyik este megjelent egy úrias külsejű, akkor még teljesen ismeretlen fiatalember is – Franz Kafka. Egy szemtanú így emlékezett vissza Hašek egyik fellépésére:
„Végül is szónokolt ő mindenről: a legkülönfélébb szentekről, az alkoholizmus elleni harcról, a Királyudvari Kézirat [közismert hamisítvány – B. T.] valódiságáról, a hittérítők hasznos tevékenységéről. (…) Pellengérre állította azokat a visszaéléseket, amelyeket az állam eltűr, sőt támogat, például a húsz filléres kapupénzt, amelyet a házmester húz ki szegény lumpok zsebéből. Ostorozta továbbá a nyilvános illemhelyek belépti díját, ami miatt durván megbírságolják az egészségi állapotukra ügyelő szegény sorsú állampolgárokat; akinek ugyanis e belépődíjra nincsen fedezete, az kénytelen nyilvánosabb helyeket használni.”
Švejk figuráját Hašek még a világháború előtt találta ki, de ezek a korai változatok a végső Švejkhez képest csak előkészületnek tekinthetők. 1921-ben, a polgárháborús Oroszországból hazatérve már olyan hangon szólal meg, amelyet tehetetlen keserűség és gyűlölet fűt: a humoros leírások anyagát átszövi az erőszak és önkény elutasítása, ami megemeli a korábbi szövegkezelés minőségét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
