József Attila dohányzott is helyette, ha kellett

Sorköz

„Minden világosságok gyűjtője”, azaz a költő makói elektromérnök barátja szabad szellem volt. Különleges irodalomtörténeti adalék József Attilának a dél-alföldi városban töltött időszakához.

„Kesztner Zoltán bátyám fogadja szeretetem jeléül. Makó, 1922. december 19. József Attila”. Ez a dedikáció olvasható József Attila a Szépség koldusa című verseskötetének egyik példányában. „Kesztner Zoltán bátyámnak, minden világosságok gyűjtőjének” – ez pedig a Nem én kiáltok című kötete egyik példányának ajánlása. A Nem én kiáltokból két másik dedikált darabot is őriznek: „Kesztner Zoltán bátyámnak magammal és szeretettel, hogy együtt ügyeljünk a kristályderekú gépek énekeire a fényesség érésekor” – ez a rövidebbik ajánlás. Ez a hosszabb: „Kesztner Zoltán bátyám fogadja szeretettel és szeretve. Talán széna van itt kazalra hányva: Akad-e szélvihar, amely mindenüvé elvigye szagát? – Ültessük arcunkba a villanytelepeket, érett égboltok csüggenek szívünkről: Menjünk együtt az utakon, mindenki lássa, hogy mennyire barátok vagyunk. – Megrázhatom fáimat, már közelednek a testvéreim. De Zoltán bátyámnak mit adhatok még?”

Irodalomórán időszűke miatt nem biztos, hogy szó esik arról, kicsoda ez a Zoltán bátya, akinek a dedikációkat írta József Attila az említett kötetekbe, de arról talán igen, hogy a költő élete vesszőfutás volt, és hogy többek között Makóra is elvetődött.

 
Kesztner Zoltán. Fotó: Homonnai Nándor (József Attila Múzeum, Makó)
 

Miután elveszítette édesanyját, megjárta Szabadszállást, Nyergesújfalut – ahol nem lett kispap –, és mint hajósinas szolgált az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein a Dunán. 1920 őszén gyámja beiratta a makói állami főgimnáziumba. Lett szállása a helyi internátusban, Makó intézményeiből először mégis a kórházzal ismerkedett meg: október végéig tüdőcsúcshuruttal nyomta az ágyat.

A Maros-parti város érdekes közösség volt református, római és görögkatolikus parasztpolgáraival, hagymakertészekkel, gabonatermelőkkel, ortodox és neológ zsidó közösségével, sokféle érdeklődésű, lelkesen vitatkozó értelmiségével, faszínházával. Ahogy Féja Géza írta a városról, „nem kell itten dobszó, demagógia s propaganda, csak lengesse meg a szél a szabadságnak bármilyen kicsiny, de tiszta zászlóját: seregek teremnek és menetelnek egy pillanat alatt. Mintha megtört volna itten a kasztokba merevedő magyar társadalom végzete…” Makóra a trianoni határhúzás után sokan érkeztek az elcsatolt területekről. A menekülteknek egész városrészt építettek a kisajátított kiskertek helyén. József Attila Juhász Gyula és Móra Ferenc társaságában szerepelt közös fotón azzal a hivatalnokkal, Vertán Endrével, akinek ez a "projekt" a szívügye lett.

Akkor helyezte át az elcsatolt Nagylakról Makóra irodáját Könyves-Kolonics József ügyvéd, aki később időnként azzal a mesével adott pénzt a fiatal költőnek, hogy egyik-másik ügyfele küldi a szép versért, amit olvasott tőle. Atyai barátja lett a tizenöt éves fiúnak a különbözeti vizsgára őt felkészítő tanár, Galamb Ödön, aztán a francia ősökkel bíró Espersit János ügyvéd, a szabadságjogok híve, írók, festők mecénása.

Ebbe a szabadgondolkodó társaságba tartozott a rahói születésű Kesztner Zoltán elektromérnök, aki a Ganz és Társa Villamossági Rt.-nél volt pályakezdő, irányította a pozsonyi villamosvasút építését, majd igazgatóhelyettesként vezette ezt a társaságot huszonhárom évesen.

Túlélt egy nagyfeszültségű áramütést, lezuhanva másfél emelet magasságból.

Eltört a medencéje, és emiatt élete végéig bicegett. Dolgozott Moszkvában, Olaszországban, részt vett Egyiptomban az asszuáni vízműtelep építésében, aztán 1912-ben Makóra került, ahol nyugdíjazásáig a villanytelep vezetője volt.

A Liget utca 3. alatti telepen három „kristályderekú gép”, azaz egyenként százezer watt teljesítményű, szenes kazán által működtetett berendezés szolgáltatta az áramot. Az udvaron gyümölcsfák, betonkád, virágoskert.

A házigazdát mint fontos beosztásban lévő személyt 1918-ban beválasztották a helyi nemzeti tanácsba, de Kesztner ezt a fajta feszültséget nem nagyon bírta. Egy évvel később már nem vállalt politikai szerepet.

A visszaemlékezések szerint különc, játékos, filozofikus ember volt, ellensége minden sablonnak, doktrínának. Szenvedélyes sakkozó, kedvtelésből iparművésszé képezte magát, kocsmázott, művészeket látott vendégül a házában, és a házvezetőnőt családtagként kezelte. Ha nem volt más dolga, kora reggeltől késő estig, illetve az utcán, sétálás közben is olvasott, nagy könyvtárat gyűjtött, három szobájuk tele volt bútorokkal. Egy részük később a múzeumé lett, de még a közelmúltban is bukkant föl olyan tálalószekrény, amely bizonyíthatóan Kesztneréké volt, tehát látta József Attilát, így a makói múzeum idén februárban meg is vette állandó kiállítása számára.

 
A megőrzött bútorzat egy része az Espersit-házban. Fotó: József Attila Múzeum, Makó
 

 

A mérnök a verselő gimnazistát felnőttként kezelte, szívesen sakkozott vele. Többnyire a verandán vagy az udvaron ültek. Amikor Kesztner fogadásból nem gyújtott rá, sakkpartnere cigarettázott helyette, és fújta rá a dohányfüstöt. Beszélgettek, a negyvenhét éves a tizenhét évessel. Akinek nyilván még alakult az egyénisége, de makói tartózkodása alatt írta például a Megfáradt ember című verset, amit a legjobbak között tartanak számon.

 
Dedikáció a Szépség koldusa című kötetben. Később is tartották a kapcsolatot.
Fotó: A szerző felvétele 

Arról, hogy jól megértették egymást Kesztnerrel, nem csak az idézett dedikálások hangvétele árulkodik, hanem az is, hogy – mint Tóth Ferenc írja József Attila makói évei című munkájában – a költőnek külön szobája volt a házban, és a gondját viselték. Amikor a kapun mászott be éjjel, mert a család már aludt, és a nadrágját fölhasította a kovácsoltvas lándzsa, reggelre megvarrva várta a ruha, mehetett benne iskolába.

A költő 1929-ben azt vallotta, addigi életének, és talán annak is, ami még hátravan, legboldogabb éve „a makói villanytelep cseresznyefáinak árnyékában telt”.

József Attila (fent, balra a második) a Móricz Zsigmond és Surányi Miklós tiszteletére rendezett vacsorán 1930-ban

 
József Attila (fent, balra a második) a Móricz Zsigmond és Surányi Miklós tiszteletére rendezett vacsorán 1930-ban
Fotó: Fortepan
 

Innen neki még hátravolt nyolc év. Kesztner pedig túlélte őt. 1942. január 23-án temették a makói katolikus temetőben. Könyves-Kolonics – a már említett jószívű ügyvéd – búcsúztatta. A szöveg naiv, de mintha egy regény részlete lenne: „Kedves Kesztner Zoltán, még ebben a hidegben is csak tavaszi pompa, meleg szín és virágillat, madárcsicsergés, csilingelő zsivaj, szivárvány ragyog és zsong emléked körül. Pajkos manók dévajkodásai, múzsák csókdosásai, jó szellemek libbenései, bölcsek mélységei, álmodozók elérhetetlen magasságai mind-mind felvonulnak a te emlékezetedre. Erényeid: jóság, szeretet, megértés, megbocsátás tékozoltatták el veled ragyogó elméd, arany szíved minden kincsét. Mindenkije voltál mindenkinek, mindenből csak adtál-adtál, és soha senkitől semmit sem vártál. Ritka emberfajta voltál. Nem olyan, mint sok más: falánk és kártékony. Nemes és vad öreg baráti körödnek utolsó bölénye maradtál. Elmentél most már te is a többiek után, akik a világból nem szépen, csak sorjában már idejekorán eltávoztak. S én mint lelketek szemlélője, megértője, szerelmese és gyenge követője, most már egyedül, magamra hagyottan elmélkedem elmúlt és vágyott jobb idők, szebb idők nagyot akarásain, nekifeszülésein.

Lelki szemeim előtt felvonul a gárda: Espersit János, Barna János, Mohos Ágoston, Juhász Gyula, Móra Ferenc, József Attila, Márton Bálint és a többiek, a hős névtelenek.

A gárda, amely már meghalt, de lelkileg soha nem adta meg magát. A nagyvilág kicsiny parányai lelkükben a mindent és mindenkit átfogó Jósággal és Szeretettel. Csak az emberi butaságnak és gonoszságnak voltatok sírig kérlelhetetlen ellenfelei. Életetek nemes volt, küzdelmetek egyelőre meddő maradt. Nyugodjatok békében a haza és emberszeretet jegyében. Feltámadunk!”

(Címlapképünkön: József Attila (balról a harmadik) Juhász Gyulával, Móra Ferenccel és Vertán Endrével)

Neked ajánljuk