Olvasni muszáj

A szabadság veszélyes, ha nem vigyázol, belehalhatsz – Paul Auster egy regényéről

Sorköz

Az amerikai szerző regényének főhősei, nem meglepő módon, írók. A történet azonban számos csavart rejt, és gondolkodásra bírta szerzőnket, Bolla Ágnest is. Az Olvasni muszáj sorozatban a Leviatánról lesz szó.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!

Mozaikdarabok összessége az ember. Nincs egységes történet, nincs egy teljes, ferdítetlen igazság. Ki ismerheti meg a másikat teljes egészében? Mennyit láthatunk meg a másikból, mikor csak a saját szűrőnkön át figyelhetünk meg? Ennek ered nyomába Paul Auster és az elbeszélő, Peter Aaron (monogramjaik egyezése bizonyára csak a véletlen műve).

Aaron pályája elején tartó író, aki egy véletlen folytán megismerkedik Benjamin Sach-szal, a hasonszőrű, de már befutott íróval. Barátságuk mindkettejük életére nagy hatást gyakorol, sorsuk elválaszthatatlanul fonódik össze az évek során. Egészen Sach haláláig tart a fontos ám ambivalens viszony: „Igazából nehéz bármi határozott jellemzést adni róla. Sach ehhez túlságosan kiszámíthatatlan volt, túlságosan szabadszellemű és ravasz, túlságosan tele új ötletekkel, hogy sokáig egy helyben ácsorogjon. Néha kimerítőnek találtam vele lenni, de azt nem állíthatom, hogy bármikor is unalmas volt. Sach tizenöt éven át állandó készenlétben tartott, és ahogy most próbálom megérteni, ki is volt valóhában, el sem tudom képzelni az életem nélküle.”

Ezen a ponton indul a könyv. A keretet egy megoldatlan bűntény törénete adja. Auster jól alkalmazza a rejtély figyelemfelkeltő jellegét, ráadásul egycsapásra létrehozza a kvázi mindentudó elbeszélő alakját. Aaron a hírekből értesül róla, hogy egy férfi, az addigra több robbantásért is felelős terrorista, felrobbantotta magát. Rögtön tudja: barátjáról van szó. Elhatározza, megírja Sach teljes (?) történetét, mielőtt még az FBI azonosíthatná. Ehhez a Sachhoz közeli emberek történetein keresztül visz az út. Ahogy a történetek száma szaporodik, úgy árnyalódik Bejnamin alakja. Auster mesterien, fejezetről fejezetre cáfolja meg a mindentudás lehetőségét, így mutatva meg lényünk összetettségét és kiismerhetetlenségét.

 
Paul Auster: Leviatán

Mindez a huszadik század második felének Amerikájában történik. Eleve lehetetlen magunkat a történelmi, társadalmi, politikai környezetünktől függetlenül értelmezni, hát még akkor, ha olyan nagy befolyással bírnak az egyéni életútra, mint Sach esetében. Már születése napja is vízválasztó az emberiség történetében: 1945. augusztus 6. – a hirosimai atombomba ledobásának napja. Ifjúkorában meggyőződésből megtagadja, hogy bevonuljon a seregbe, így a szabadság földjén szabad döntése miatt tizenhét hónap börtönre ítélik. Itt válik íróvá, és ettől az eseménytől kapja meg az egyik legmeghatározóbb életüzenetét is. Nem vonul be a seregbe és nem emigrál: leüli börtönbüntetését.

Az elvekért való kiállás problematikája a könyv egyik alapkérdése. Auster Sach jellemváltozásával mutatja be az ellenállás különféle lehetőségeit. A főszereplő a nemet mondástól az írásokban történő elmélkedésen át a radikalizálódásig mindent kipróbál. Az elköteleződésnek mindig megvan az ára: Sach végül az életével fizet az üzenetért, amit a kisvárosi Szabadság-szobrok felrobbantásával akart átadni.

Ez a tett igazi szájbarágós politikai metaforává degradálódna a regényben, ha nem lenne finoman köré szőve egy másik jelentés is, a személyes szál. Sachnak meghatározó élménye a gyerekkori látogatása az igazi Szabadság-szobor fáklyájába, ahová akkor még ki lehetett menni, ám az oda vezető létrának nem volt korlátja. Ahogy Sach fogalmaz:

„Ez volt az első politikaelméleti leckém […] Megtanultam, hogy a szabadság veszélyes is lehet. Ha nem vigyázol, belehalhatsz.”

Itt éri életében először a sikeres ellenállás élménye is (anyjával szemben az öltözködésével kapcsolatban). Szépen cseng össze a sok évtizeddel későbbi másik életét determináló eseménnyel, leesett egy tűzlétráról a Függetlenség napján 1986-ban, azaz a Szabadság-szobor századik születésnapján. Ezek az összefüggések teszik igazi csemegévé a művet.

paul_auster1351.jpg

 
Paul Auster
Fotó: Suri Szilvi

A szabadság kérdése nem csak politikai és ideológiai, hanem egyéni és párkapcsolati szinten is megjelenik a könyvben. A házasság, a hűség, a vágyak, a másik iránti tisztelet, az őszinteség a történet másik nagy kérdésköre. Lenyűgöző, hányféle kapcsolati modellt mutat be azok minden örömével és nehézségével együtt. Fontos, hogy a motivációk mindig helyet kapnak az austeri világban, hiszen a kapcsolatok sosem csak a szexről szólnak. Mindig van egy mögöttes kielégítendő igény a testi vágyakon túl, amire ebben a történetben is rálátunk.

A két férfi élete, így szerelmeik, vágyaik is sok ponton azonosak, tovább bonyolítva az amúgy sem egyszerű viszonyukat. Az első és legfontosabb ilyen nő Fanny, Sach felesége. Hogy pontosan milyen volt a házasságuk, nem ismerhetjük meg teljes egészében – ismét egy jó példa arra, amikor a történet szereplői teljesen másképp mesélik el ugyanazokat az eseményeket. Peter és Fanny végül, ha rövid időre is, de egymásra talál Sach távollétében. Mindkét férfi szereti Fanny-t, és ő is mindkettejüket szereti. Ezzel azonban „minden megváltozott, és tetszett vagy sem, barátságunk elvesztette az ártatlanságát. Fanny miatt mindketten átléptünk a másik életébe, nyomot hagytunk a másik belső történetén, és ami addig tiszta és egyszerű volt köztünk, most végtelenül zavaros és bonyolult lett.”

Maria Turner a másik meghatározó nő a regényben. Peter életében, mert a szeretője lesz, Benjamin életében, mert közvetve ugyan, de Maria az, aki miatt Sach leesik a tűzlétráról, a vágy tárgya, az álcázott flört alanya. „Érezte a nyakán Maria meleg lélegzetét, érezte gerincének nyomódó mellét, érezte a parfümjének illatát. A legeslegkurtább pillanat, a legeslegillóbb öröm, de ahogy Maria csupasz, karcsú karja átfonta, Sach olyasmit érzett, ami a boldogságra emlékeztette – mikroszkopikus borzongást, futó gyönyört. A hazárdjáték kifizetődött.” Auster azonban nem hagyhat büntetlenül egy ekkora csúsztatást a főszereplőtől, és nem a flört ténye, hanem a főszereplő ideológiákhoz való ragaszkodása miatt. A véletlen, ahogy a regény folyamán annyiszor, itt is nagy szerepet kap, és a kósza, bensőséges pillanat után pár másodpeccel megtörténik a baj, Sach lezuhan.

Ez a katartikus élmény indítja el Benjamin távolodását az írástól, Fannytól, Aarontól és az egész eddigi életétől. A harmadik fontos nő, Lillian Stern, a lecsúszott prostituált, akinek Sach – ideáitól vezérelve – maga rendeli alá magát. Az együtt töltött hónapjaik már a benne zajló változás tünete. Lilian volt férjének írásai és radikalizálódása válik Sach példaképévé.

A könyv utolsó szakasza élethűen ábrázolja, miként gyorsul fel az idő, amikor elvesztjük a másikkal való kapcsolatot és egyre kevésbé látunk rá az életére. Elkezd távolodni, majd teljesen kilép az életünkből, néha egy-egy kósza hírt kapunk róla, majd egy idő után semmit. Kikerülünk a történetéből, ő is a miénkből. Ebben a történetben az író elveszti íróságát, szavak helyett tettekre épít, mindezt az ideáinak való megfelelés zászlaja alatt.

A Leviatán mesterien igazolja a szomorú és mégis varázslatos tényt: mennyire bonyolultak és egyszerűek, milyen tiszták és mégis gyarlók is vagyunk. De mi is a Leviatán? Talán az ideáink, amiket mindenen átviszünk, csak hogy érezhessük, emberek maradtunk. Talán az idő kegyetlen múlása, ami folytonos változást hoz magával. Vagy egyszerűen csak a megfogalmazhatatlan, állandó keresés, amelyre emberként kárhoztattunk. Talán kinek mi – hiszen ahány mozaik, annyi válasz.

Paul Auster: Leviatán. 21. Század Kiadó, Budapest, 2018. 300 oldal

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A MÁV finanszírozza az elavult iparvágány karbantartását a kínai cég számára

Vácon a gödi Samsung SDI-nak is dolgozó kínai hatterű CECZ cégcsoport az év elején jelentette be, hogy szeretné, ha a város déli részén lévő, mintegy húsz éve nem használt iparvágányt újra üzembe helyeznék. Úgy tűnik, kérése meghallgatásra talált: a munkálatok megelőzték a kormányhivatal és az önkormányzat közös bejárását. A karbantartás költségét a MÁV állja.