Az 1918-as évet a nyomor és nélkülözés évenként tartja számon utókor, és nem véletlenül. Az első világháború veszteseként az addigi látványos fejlődés semmivé vált, az éhezés , a tüzelőanyag-hiány és a hamarosan tömeges méreteket öltő spanyolnátha járvány nyomán a bizonytalan jövőjű Magyarország Kelet-Közép-Európa legszomorúbb barakkjává változott. A '18-as káosz mégsem mérhető például az 1945-öshöz de nemcsak azért, mert az országot elkerülte a háború területi alapon történő elpusztítása. A lakossági nyomorúságra alkotott képünket is némileg árnyalhatja az az összeállítás, amellyel a Pesti Futár című lap karácsonyi számának olvasóit örvendeztette meg a főszerkesztő. A bűnügyi tudósítóként, szépíróként és filmrendezőként is jeleskedő Nádas Sándor ugyanis nyakába vette a várost, hogy interjút készítsen a pesti irodalom legjelesebb képviselőivel. Nádas a Hogyan élnek a magyar írók? című összeállításban Ady Endre, Bródy Sándor, Hatvany Lajos, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Szász Zoltán, Szép Ernő és Szomory Dezső otthonába látogatott el, és a rövidke interjúkkal – bár vélhetően nem ez volt a szándéka – azt is bebizonyította, hogy a nélkülözés évében a magyar íróknak annyira azért nem kellett nélkülözniük. Még a válása előtt álló Krúdy Gyulának sem, akit margitszigeti lakhelyén keresett fel Nádas Sándor. A Nagyszállóban.
Az persze igaz, hogy Budapest reprezentatív vendéglátóhelye a vesztes háború és az őszirózsás forradalom után más arcát mutatta, mint békeidőben. Ahogy Nádas írja: „Ember sem ritka idén télen, a szigeten, nem is lehet hinni, hogy teli van a nagyszálloda 215 szobája. Civilek, főhadnagyok sietnek a sáros utakon, a rothadt levelek közt gyerekek szaladgálnak, bőrkabátos vidékiek igyekeznek a lóvasúthoz. Mintha nyár volna. (…) A nagyszálloda előtt pesti fiákeres áll, a lovak szőre izzadtan göndörödik. Egy kabarékisasszonyt visz a kocsi, még tegnap óta áll itt, a taxi negyvenegy koronát mutat.”
Talán nem véletlen, hogy a szerző már e hangulatos leírásban interjúalanya szellemét idézi, aki a 133-as szobában lakik, a szálló második emeletén. „Délelőtt tizenegy óra van. Krúdy Gyula már fent van, egész rendben felöltözve jön elénk, friss és jókedvű, látni, hogy korán feküdt le az este” – írja Nádas Sándor, cseppet sem meglepődve, hogy Krúdy már a délelőttök délelőttjén azzal fogadja őt és Major Henrik grafikust, hogy „Isznak egy kis snapszot az urak?” Nem sokkal később „beönti a pálinkát”, s ezt mondja: „Lehet inni, egész rendes dolog”.
Ezek után nem csoda, hogy a beszélgetésben nyoma sincs a bevett interjúformuláknak, de Nádas szerencsére nem marad adós a szoba leírásával, ami cseppet sem idézi a megszokott hotelszobákat. „Sétál a szobában Krúdy, olyan magas, a plafonig ér majdnem. A szekrény tetején halálfej van, mellette három piros, élő alma. Az asztalon gyufaskatulyák, vörösbor”. Persze azért kérdez is a riporter: „Megkérem, hogy diktálja le pontosan, hogyan is él” – így Nádas Sándor, Krúdy pedig belevág: „Kicsit jóllaktam a világgal, mulatságokkal, kicsit a hölgyekkel is, a kártyával is, szóval mindazokkal a szórakozásokkal, amiket mértéktelenül űztem 40 éves koromig. Ha lehetett volna, falura költöztem volna, de most nem lehet odamenni, itt a szigeten van egy kis falusi hangulat, emelik ezt a hangulatot a vidéki menekültek. Legfőbb passzióm vadkacsákra lövöldözni a Dunán. Célba lőni.
Naponta 12 órát alszom. Szerettem mindig aludni, csakhogy azelőtt nappal aludtam.
Rájöttem, hogy alapjában falusi ember vagyok, aki csak a városba tévedt. Volt itt egy izé a szigeten, egy csónak, azzal átcsónakáztam Óbudára, kiskorcsmákba. Csónakon jártam vacsorázni, de aztán elvitték; nem az enyém volt”. Az író elmondja még, hogy épp regényt ír. „A Csinosit a Magyarországba. Úgy írom ezt a regényt minden másik nap, ahogy közlik. S egy nagy történelmi munkán dolgozok: a köztársaság almanachja” – teszi hozzá, a részletek azonban már izgatták Nádas Sándort. „Miután így alaposan kibeszéltük magunkat, elbúcsúztunk. Gyula kikísért. Az ajtaján kívül két rajzszög volt a fába szúrva. Krúdy megmagyarázta, hogy felhívásait, közlendőit, ha elmegy, vagy ha azt akarja, hogy ne zavarják, ezekkel a rajzszögekkel tűzi meg” – zárta az interjút a szerkesztő, megjegyezve azt, hogy „erre a legbüszkébb Krúdy”.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
