Ingrid Carlberg: "Nobelt hazaárulónak nevezték"

Sorköz

Írt egy hatalmas monográfiát Raoul Wallenbergről, majd hasonló részletességgel térképezte fel Alfred Nobel életét. Tavaly be is választották az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia tagjai közé. Budapesti látogatása során a Nobel-díj történetéről és jelenéről beszélgettünk.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. október 14-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Magyar Narancs: A Svéd Akadémia egy vicc – ezt Hjalmar Branting svéd szociáldemokrata képviselő, későbbi miniszterelnök írta 1897 elején, miután Alfred Nobel végrendelete napvilágot látott, melyben az alapító a 18 tagú akadémiára bízta az irodalmi díjak kiosztását. Branting, akit idéz is a könyvében, ennél is keményebben folytatta: „a leginkompetensebb gyülekezet, amelynél rosszabbat nehezen lehetne találni, hogy évente egy kétszázezer koronás óriási díjat ítéljen oda az európai irodalom legkiválóbbjainak”.

Ingrid Carlberg: Alfred Nobel ezt azért másképp látta. Számára, mint szinte minden svéd számára, a Svéd Akadémia az egyik legfontosabb svédországi kulturális intézménynek számított, még ha adódtak is problémák házon belül. Az akadémiát a király alapította a 18. században a svéd nyelv védelme és a svéd irodalom támogatása céljából. Nobel tisztelte az akadémiát, függetlenül attól, mit gondolt az egyes tagokról.

MN: Az első irodalmi Nobel-díj kiosztása mégis mintha Branting véleményét igazolta volna. Tolsztojt tartották a biztos befutónak, helyette az akadémia állandó titkára, Carl David af Wirsén kedvence, Sally Prudhomme francia költő nyert. „Wirsén állandó titkár egyik megkövesedett házi istene” – írja az első Nobel-díjasról a könyvében.

IC: Hatalmas hibát követtek el ezzel, de a Nobel-díj túlélte Prudhomme díjazását. A díj történetének kezdetén a Svéd Akadémia vezetője egy rendkívül konzervatív alak volt, és ez nagy szerepet játszott a döntésben. Ezzel szemben Alfred Nobel radikális lélek volt.

Támogatta a nők szavazati jogát, szociáldemokratának vallotta magát, egyház- és monarchiaellenes volt, ki nem állhatta a megöröklött hatalmi pozíciókat.

Ehhez képest a Svéd Akadémia számára kizárólag a családi értékeket, az egyházat, a királyt tiszteletben tartó irodalom számított irodalomnak. Mintha mindenben Nobel ellentétei lettek volna. Tolsztoj az Anna Kareninával húzta ki a gyufát az akadémiánál. Anna tiszteli a családi értékeket? Ugye, hogy nem! Az akadémia még vagy jó tíz éven át bajlódott Nobel végrendeletének értelmezésével, abban ugyanis az szerepel, hogy a legkiemelkedőbb idealista mű szerzője kapja a díjat. Az akadémia kezdetben ezt a maga konzervatív világképe alapján értelmezte. A modern svéd szerzőket, Strindberget vagy Selma Lagerlöföt sem tartották sokra. Alfred Nobel például nagyon szerette Selma Lagerlöföt.

MN: Mi történt e konzervatív tagokkal? Megszabadult tőlük az akadémia?

IC: Nem, de elindult egy folyamat. Hát, igen, volt egy kis ellentét az elején.

MN: Mindez azonban semmi sem volt ahhoz a felzúduláshoz képest, amit az okozott, hogy Nobel a norvég parlamentre hagyta, hogy kinevezze a békedíjat odaítélő bizottságot. A díj ezzel politikai tényezővé vált. Norvégia, mint írja, ezzel önbizalmat kapott, azt a következtetést vonva le, hogy Nobel Norvégiát haladóbbnak, békevágyóbbnak és demokratikusabbnak gondolja Svédországnál.

 
Ingrid Carlberg író, újságíró. Fotó: Németh Dániel

IC: Hatalmas felzúdulást keltett ez a svéd konzervatív körökben, Nobelt hazaárulónak nevezték. De nemcsak ezért, hanem mert a díjakat nemzetközivé tette, a felháborodást tetézte, hogy nem csak svédek részesülhetnek a pénzesőből. A konzervatívok ezt hatalmas arculcsapásként élték meg. Még a király is felháborodott, hogy a békedíj Norvégiába került. Meggyőződése volt, hogy Nobelt elvakították a békeharcosok, különösen a békeharcosnők, és közülük is elsősorban Bertha von Suttner (osztrák író, újságíró, 1905-ben megkapta a békedíjat – a szerk.). Alfred Nobel azonban távol állt a svéd konzervatív köröktől. A díjakhoz nem fűzött magyarázatot, de a levelezésében a félmondatokból, az elejtett megjegyzésekből kiolvasható, hogy közel állt a szívéhez Norvégia. Nem volt nacionalista: internacionalista, kozmopolita volt. Svédnek tartotta magát, elsősorban svéd nyelven írt, miközben öt nyelven beszélt folyékonyan. Az nem is volt kérdés számára, hogy a díj svéd legyen. Svédország és Norvégia uniót alkotott, és Norvégiának saját parlamentje ugyan volt, önálló külpolitikája nem. Nobel döntése révén, azzal, hogy ők ítélhették oda a békedíjat, mégiscsak lett külpolitikájuk. Nobel kedvelte a norvég írókat is, például Bjørn­stjerne Bjørnsont, akire a radikálisabb norvégok a Svédországtól való függetlenedés szimbólumaként tekintettek.

MN: Nobel maga is próbálkozott az írással, irodalmi ambíciókat dédelgetett.

IC: Főleg az asztalfiókjának írt. Végül mégis úgy döntött, kiadja Nemezis című színdarabját. Ez a halála után meg is jelent, de a család minden példányt bevonatott, óvni kívánták az emlékét. Nobel azt írja egy levelében, hogy Norvégiában akarja kiadni a Nemezist, mert megveti a svéd nacionalisták szűklátókörűségét. Íme, még egy jele a Norvégia-szeretetnek.

MN: Annyira pocsék volt a színdarabja, hogy a család inkább megsemmisítette a ki­adott példányokat?

IC: A lelkipásztor, aki Nobelt eltemette, és akinek a felesége a szöveg korrektúrájával foglalatoskodott, annyira felháborodott a darabon, amely egyebek mellett a vérfertőzésről szól, hogy azt tanácsolta a családnak, semmisítsék meg. Szegény Nobel, élete álma a halála után sem teljesülhetett be.

MN: Tűrhető színdarab volt?

IC: Nem hinném. Nobel egyetlen írása sem ütötte meg a mércét. Szépíróként nem lett volna esélyes a Nobel-díjra, de a radikalizmusa az írásaiban is megnyilvánult.

MN: Bár a Le Figaro úgy áradozott Alfred Nobel végrendeletéről, hogy az „az emberiség iránti szeretet kiemelkedő emlékműve marad”, az örökösök talán kevésbé érezték ezt a szeretet, hiszen utolsó végrendeletében Nobel több mint 30 millió koronát irányzott elő a díj létrehozására, és csak 1,5 millió koronát juttatott a rokonoknak, barátoknak.

IC:

Nobel hatalmas vagyon felett rendelkezett, egyike volt Európa leggazdagabb embe­reinek.

A korábbi végrendelete szerint a rokonok többet kaptak volna, de az is csak a teljes vagyon egy kisebb része lett volna. Végül ennél is kevesebbet kaptak. A testvérei közül Ludvignak volt a legtöbb gyermeke. Ludvig Oroszországban élt, maga is gazdag ember volt, a gyermekei számára nem volt létkérdés, mennyit örökölnek a nagybátyjuktól. A svéd Nobel-rokonokat azonban nagyon is érzékenyen érintette a végrendelet, Alfred másik testvére, Robert távolról sem volt olyan tehetős. Ráadásul Robert megkérte Alfredot, hogy viselje gondját a gyerekeinek, amit Alfred élete utolsó éveiben meg is tett, szívből szerette őket, házakat is vásárolt nekik. Őket hatalmas csalódás érte a végső végrendelettel. Hogy tehette ezt a mi szerető nagybácsink, érezhették. Persze így is kaptak egy bizonyos összeget évente.

MN: 2019-ben jelent meg a Nobelról írt életrajza, 2021-ben a tagja lett az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémiának. Gondolom, számított, hogy épp az alapítóról írt könyvet.

IC: Nem azért választottak be, mert írtam egy Nobel-életrajzot, a teljes életmű számított. Ezt külön ki is hangsúlyozták, amikor tavaly októberben felhívtak és megkérdezték, csatlakoznék-e a Svéd Akadémiához. Persze, gondolom, nem bánták, hogy írtam egy könyvet, amely ilyen részletesen foglalkozik Alfred Nobel életével. Az akadémiának szüksége volt valakire a tényirodalom világából.

MN: A Svéd Akadémia állandó titkárának jár fizetés. A mezei tagoknak is?

IC: Olyan ez, mint egy mellékállás. Kapunk havi fizetést, ami nagyjából ötöde-hatoda az átlagos svéd fizetésnek. Meggazdagodni nem lehet belőle.

MN: És miből áll ez a mellékállás? Mik a teendői?

IC: Mindenkinek követnie kell a saját területe irodalmi fejleményeit, és emellett hetente tartunk egy összejövetelt az akadémia épületében, a Börshusetben.

MN: 2018-ban nem adtak díjat, akkora volt a botrány, amely az egyik akadémiai tag férjének szexuális zaklatási ügyei és a díjak kiszivárogtatása miatt robbant ki.

IC: Meg is változtatták a szabályokat. Korábban nem lehetett lemondani a tagságról, de most már otthagyhatom az akadémiát, ha úgy döntenék. De a testület korábbi ügyeiről én is csak a lapokból értesültem.

MN: A botrány idején a The Guardian feltérképezte az akadémiai tagság belső viszonyait: a cikkükben sokat emlegetik Horace Engdahlt (interjúnk vele: „Valószínűleg halott lennék”, Magyar Narancs, 2014. december 18.), az akadémia egykori titkárát, mint az egyik legbefolyásosabb tagot. Nagy hatalma van a ma is tag Engdahlnak?

IC: Ezt nem kommentálhatom.

MN: Miért nem?

IC: Nem tehetem. És egyelőre még nem is ismerem annyira az akadémia ügyeit. Áprilisban léptem csak be, nyáron nem tartunk találkozókat, szeptembertől láttuk egymást újra. Egyelőre tanulok.

MN: Az idei győztes kiválasztásában azért már részt vett?

IC: Egyike voltam a szavazóknak, igen.

MN: Hány női tagja van a híres tizennyol­caknak?

IC: Lássuk csak, hadd számoljam össze… 12 férfi, 6 nő.

MN: Elégedett ezzel az aránnyal?

IC: Igen, azt hiszem, ez egy jó arány. Persze nem bánnám, ha billenne még a nők javára.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk