Amikor Budapestről üzenték meg, hogy mit kell olvasni, és az emberek úgy tettek, mintha tényleg olvastak volna

Sorköz

Epizódok a magyar kultúrharc és az irodalmi nevelőmunka történetéből.

1949-től a totalitárius állam megszilárdítása az irodalomban is kötelezővé vált, ami nemcsak mindenféle írók és művek betiltását jelentette, de a „dolgozó tömegek” irodalmi nevelését is. Mindez a gyakorlatban az olvasómozgalom nevű kezdeményezésben csúcsosodott ki, amely a „művelt nép” ideáját tűzte zászlajára a maga bumfordi, ám végtelenül agresszív módján.

Miközben munkaidőben, az ún. Szabad Nép-félórákon a pártlap elemzését tették kötelezővé, az olvasómozgalommal a szabadidő hasznos eltöltését célozták meg, végrehajtásával a könyvtárosokat és a mindenre rávehető írókat bízták meg, hogy aztán a sikertelenséget is rajtuk kérjék számon.

Szabad Népet olvasnak a gyári munkások - 1954

Szabad Népet olvasnak a gyári munkások - 1954

Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

Igaz, hogy 1950-től a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár 27 fiókot létesített, sőt már 1945-től könyvtárvillamost is közlekedtetett, de a kommunista párt figyelme inkább a vállalati könyvtárakra és könyvtárosokra irányult. 1949 végén már „irodalmi megbeszélések” zajlottak a nagyüzemekben, ami annyit tett, hogy

meghívtak egy írót,

aki elmondta egy vagy több – általában szocreál – könyv tartalmát, így csinálva kedvet az olvasáshoz. A sajtó beszámolói szerint ilyenkor „azok, akik eddig csak a napilapok időszerű híranyagát szokták elolvasni, fölébredt kíváncsisággal fordultak a könyvek felé” és mivel mindez tömeges méretekben fordult elő (legalábbis ezt írták), az olvasómozgalom sikere megkérdőjelezhetetlenné vált. (Ami persze hatalmas hazugság volt.)

E gyakorlati megvalósítás kedvelt témája volt a korabeli sajtónak, szinte nem volt olyan nap, hogy ne számoltak volna be e nevelőmunkáról valamelyik gyárból vagy éppen faluból, ahol a dolgozó parasztság volt a célcsoport. Például a Vas megyei Vasszecsénybe 1949. december 9-én, az országos hírű író, Gereblyés László immár második alkalommal látogatott el, hogy Rideg Sándor Tűzpróba című regényéről beszéljenek. Az első alkalommal Gereblyés elmondta, miről szól a könyv, kiosztott pár kötetet, másodjára már a számonkérés került sorra, a résztvevők ugyanis „megígérték, hogy mire Gereblyés elvtárs újra eljön, ők számolnak be róla”.

Politikai kiadványok és irodalmi művek a Szikra Kiadó pultján, 1949

Politikai kiadványok és irodalmi művek a Szikra Kiadó pultján, 1949

Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő

A Vasmegye cikke szerint mindez tökéletesen megvalósult. „Öröm végignézni a termet zsúfolásig megtöltő közönségen. A nagykendők, kabátok alatt könyvekei szorítanak magukhoz öregek, fiatalok. Az önkéntelen mozdulat elárulja: megszerették,

féltik, óvják a hidegtől, nedvességtől.

Gereblyés elvtárs, ahogy feláll, széttárt karjával szinte magához öleli a hallgatóságot. Szavai boldogságot sugároznak, hisz útja a többi magyar író útjával együtt nem eredménytelen. Szoros kapcsolat született az új magyar irodalom és a dolgozó parasztság között. – Megmutatták – mondja –, hogy ettől a kis néptől még nagyon sokat vár az egyetemes emberi kultúra. Vasszécsény dolgozó parasztsága kiállta a tűzpróbát. Megtanult élni a lehetőségekkel, melyet a felszabadulás hozott számára. Előrehalad az úton a jómódú, művelt, szocialista Magyarország felé.”

Noha ehhez hasonló tudósításokkal tele volt a padlás, a „jómódú, művelt, szocialista Magyarország” felé vezető úton a megérkezés még váratott magára. Olyannyira, hogy 1955-ben, az országos olvasómozgalom szép csendben elhalt, helyét – jöjjenek a fiatalok! – a

József Attila Olvasómozgalom

vette át, amit a Dolgozók Ifjúsági Szövetsége (DISZ) vezetett, s amely úgy próbálta az ifjúságot motiválni, hogy az olvasási teljesítményt jelvénnyel honorálták. A mozgalom célkitűzéseit a következő négy pontban foglalták össze:

  1. "Növelni a fiatal olvasók táborát;
  2. A jó, pártos irodalom segítségével megkönnyíteni az ifjúság szocialista nevelését;
  3. Megkönnyíteni a DISZ szervezetek szervezeti és politikai megerősödését;
  4. A magyar ifjúsággal megismertetni és megszerettetni a nagy proletárköltő, József Attila költészetét”.

Az idézett ankétok helyett az egyéni olvasást részesítették előnyben. Volt hat kötelező olvasmány, de bronz fokozatú jelvényt 20, az ezüstöt 50 pedig ajánlott könyv elolvasása után lehetett szerezni. Arany fokozat nem volt, a kötelező olvasmányok a következők voltak: József Attila válogatott versei; Osztrovszkij: Az acélt megedzik; Lenin: Az ifjúsági szövetségek feladatairól; Gorkij: Az anya; Móricz: Rokonok; Szabó Pál: Új föld.

A DISZ-t és a József Attila Olvasómozgalmat elsodorta az 1956-os forradalom, feltámasztását a szervezet utódja, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) 1959-ben tartotta időszerűnek, de ekkor a 383 ajánlott műnek már csak a 14 százaléka volt szovjet, szemben a korábbi 60 százalékkal, és kevesebb könyv elolvasása után is aranyfokozatú jelvény adtak.

Fellazult tételben... Könyvtár 1964-ben

Fellazult tételben... Könyvtár 1964-ben

Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

Neked ajánljuk