„Arra vágyott, hogy valahol a kórházban, rendes ágyon, ágynemű közt haljon meg”

Sorköz

A szovjet gulágirodalom egyik legizgalmasabb könyvét szűkebb körben ismerik, bár mindig a polcokon volt. Új fordításban jelent meg Varlam Salamov elbeszéléskötete, amiről Mosolygó Miklós írt recenziót.

Varlam Tyihonovics Salamov egy ortodox pap és egy művészetkedvelő asszony gyermekeként született. Nehéz munkásévek után – amikor egyebek mellett cserzővargaként is dolgozott – iratkozott be a Moszkvai Egyetem jogi karára, de 1929-ben a Lenin végrendelete című röpiratáért elítélték. Összesen tizennyolc évet töltött az orosz távol-kelet büntetőtáboraiban olyan szovjetellenes tevékenységek miatt, mint a Nobel-díjas Ivan Bunyin regényének méltatása.

A Kolimai történetek hosszabb és rövidebb elbeszélések gyűjteménye, amelyekben az írói egyes szám első személy és a szenvedések színhelye, Kolima, azaz a Szovjetunió Kolima tartománya földöntúli és idegen világának munkatáborai.

A büntetőtáborban a fizikai megsemmisítés nem cél (a cél, legalábbis hivatalosan: a nép ellenségeinek átnevelése), a halál pusztán a folyamat mellékhatása, ahogy a rabok személyiségének teljes lerombolása is. Az elbeszélő, Alekszej csendes figura. A nehéz fizikai munka, a sarkvidéki hideg, a folyamatos verések és megaláztatások visszahúzódóvá tették, a személyiségét salakká törték. A foglyok a föld alatt aranyat vagy uránt bányásznak a haza dicsőségére.

 
Varlam Tyihonovics Salamov a munkatáborban (1929)
Forrás: közkincs
 

A szerzőről a munkatáborban készült fotókat nézve villámcsapásként érhet a felismerés, hogy ezek a dühöt és félelmet sugárzó szemek egy vadállathoz tartoznak: már rég elhagyta minden, ami emberi. A fogoly messziről felismerhető arról, hogy felismerhetetlen az arca, olvassuk. A vonásai kihullanak az ember emlékezetéből. Mi lehet ennek az oka? A folyamatos hideg és éhezés simára gyalulja nemcsak az arc, de a lélek minden ismerős kitüremkedéseit is. A szövegek nyelvezete is erről tanúskodik: hidegen koppanó szavak, egyszerűre szerkesztett mondatok, amelyekből váratlan szikraként pattan ki egy-egy meleg jelző.

A történetek során bejárjuk a lágerhierarchia minden szintjét. A legnagyobb szerepet persze a foglyok kapják, de megjelenik a politikai elítéltek és a blatnojok („tolvajok”) között dúló szembenállás is. A rendszer korruptságára jellemző, hogy a köztörvényes bűnözők enyhébb elbírálásban részesülnek, bandákat alkotnak, amelyek a saját kifordult törvényeik szerint irányítják a börtöntábor mindennapjait. A hírhedt orosz börtöntetoválások eredetét is a Gulágon kell keresni, egyfajta életrajzként szolgálnak a viselője testén. Salamov megállapítja, hogy

a Gulágon a fizikailag erős ember egyben az erkölcsös ember is, hiszen nagyobb hasznára van a hazának, értékesebb a véleménye, fontosabb a lénye a közösségnek.

A gyengék sarokba dobott rongydarabként kénytelenek elszenvedni az erősebbek sanyargatását. Kiderül az is, mekkora tévedés azt hinni, hogy az igazi barátságok a nehéz körülmények között kovácsolódnak, hiszen az egymás iránti kiállás képességének próbái éppen az ilyen helyzetek. A barátságnak emberi környezetre van szüksége, befogadó talajra, hogy gyökeret verhessen és megerősödhessen. A Gulág nem ilyen. A folyamatos billegés a lét peremén az emberből önmaga torzóját faragja ki, a bizalom irigységbe, a bátorság kushadó félelembe, az önfeláldozás kisszerű árulásba fordul át. A szövegek leleplezik, nevetséges azt hirdetni, hogy ez a munka „javít”, ez csak a rendszer hazugságának egyik példája.

 
Varlam Salamov: Kolimai történetek
Forrás: Helikon Kiadó

De mindenki szem a láncban. Az északi sarkkörön túlra küldött laboráns vagy a megalázott lágerfőnök története pedig arra mutat rá, hogy a totalitárius rendszer minden szereplője az erőszak körkörös ciklusának foglya, kilépni nem lehet. Az egyik jelenetben a címerállatként kezelt kakas egy szovjet potentát hiúságának kielégítése miatt pusztul el, egy másikban pedig a rendszer addigi kedvezményezettje kerül az üldözöttek közé egy adminisztratív hiba miatt. Ember embernek farkasa, miközben a valódi állatok rendre a reményt és a melegséget hozzák el hősök életébe.

A hűvös irónia mellett egy elbeszélésben a kelet-európai groszteszk is megjelenik, miszerint Dugattyú elvtárs szabotálja a termelést. Ebben a történetben már az orosz irodalmi-politikai groteszk legszebb jelenetei köszönnek ránk. A rendszer lassan felemészti az elkövetőt és áldozatot egyaránt.

Varlam Salamov novellái nemcsak történelmi leckét adnak, de mély empátiát ébresztenek, hogy az áldozatok emléke a következő generációk számára se merüljön feledésbe. A Kolimai történetek megjelentetésével a kiadó elköteleződött Salamov összes láger-elbeszélésének magyar nyelvű kiadása mellett. Soproni András gördülékeny, a téma brutalitása ellenére ellenére is élvezetes fordítása nagyban segíti a befogadást.

Fordította: Soproni Andás. Helikon Kiadó, 2022, 337 oldal, 3999 Ft

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.