Varlam Tyihonovics Salamov egy ortodox pap és egy művészetkedvelő asszony gyermekeként született. Nehéz munkásévek után – amikor egyebek mellett cserzővargaként is dolgozott – iratkozott be a Moszkvai Egyetem jogi karára, de 1929-ben a Lenin végrendelete című röpiratáért elítélték. Összesen tizennyolc évet töltött az orosz távol-kelet büntetőtáboraiban olyan szovjetellenes tevékenységek miatt, mint a Nobel-díjas Ivan Bunyin regényének méltatása.
A Kolimai történetek hosszabb és rövidebb elbeszélések gyűjteménye, amelyekben az írói egyes szám első személy és a szenvedések színhelye, Kolima, azaz a Szovjetunió Kolima tartománya földöntúli és idegen világának munkatáborai.
A büntetőtáborban a fizikai megsemmisítés nem cél (a cél, legalábbis hivatalosan: a nép ellenségeinek átnevelése), a halál pusztán a folyamat mellékhatása, ahogy a rabok személyiségének teljes lerombolása is. Az elbeszélő, Alekszej csendes figura. A nehéz fizikai munka, a sarkvidéki hideg, a folyamatos verések és megaláztatások visszahúzódóvá tették, a személyiségét salakká törték. A foglyok a föld alatt aranyat vagy uránt bányásznak a haza dicsőségére.
A szerzőről a munkatáborban készült fotókat nézve villámcsapásként érhet a felismerés, hogy ezek a dühöt és félelmet sugárzó szemek egy vadállathoz tartoznak: már rég elhagyta minden, ami emberi. A fogoly messziről felismerhető arról, hogy felismerhetetlen az arca, olvassuk. A vonásai kihullanak az ember emlékezetéből. Mi lehet ennek az oka? A folyamatos hideg és éhezés simára gyalulja nemcsak az arc, de a lélek minden ismerős kitüremkedéseit is. A szövegek nyelvezete is erről tanúskodik: hidegen koppanó szavak, egyszerűre szerkesztett mondatok, amelyekből váratlan szikraként pattan ki egy-egy meleg jelző.
A történetek során bejárjuk a lágerhierarchia minden szintjét. A legnagyobb szerepet persze a foglyok kapják, de megjelenik a politikai elítéltek és a blatnojok („tolvajok”) között dúló szembenállás is. A rendszer korruptságára jellemző, hogy a köztörvényes bűnözők enyhébb elbírálásban részesülnek, bandákat alkotnak, amelyek a saját kifordult törvényeik szerint irányítják a börtöntábor mindennapjait. A hírhedt orosz börtöntetoválások eredetét is a Gulágon kell keresni, egyfajta életrajzként szolgálnak a viselője testén. Salamov megállapítja, hogy
a Gulágon a fizikailag erős ember egyben az erkölcsös ember is, hiszen nagyobb hasznára van a hazának, értékesebb a véleménye, fontosabb a lénye a közösségnek.
A gyengék sarokba dobott rongydarabként kénytelenek elszenvedni az erősebbek sanyargatását. Kiderül az is, mekkora tévedés azt hinni, hogy az igazi barátságok a nehéz körülmények között kovácsolódnak, hiszen az egymás iránti kiállás képességének próbái éppen az ilyen helyzetek. A barátságnak emberi környezetre van szüksége, befogadó talajra, hogy gyökeret verhessen és megerősödhessen. A Gulág nem ilyen. A folyamatos billegés a lét peremén az emberből önmaga torzóját faragja ki, a bizalom irigységbe, a bátorság kushadó félelembe, az önfeláldozás kisszerű árulásba fordul át. A szövegek leleplezik, nevetséges azt hirdetni, hogy ez a munka „javít”, ez csak a rendszer hazugságának egyik példája.
De mindenki szem a láncban. Az északi sarkkörön túlra küldött laboráns vagy a megalázott lágerfőnök története pedig arra mutat rá, hogy a totalitárius rendszer minden szereplője az erőszak körkörös ciklusának foglya, kilépni nem lehet. Az egyik jelenetben a címerállatként kezelt kakas egy szovjet potentát hiúságának kielégítése miatt pusztul el, egy másikban pedig a rendszer addigi kedvezményezettje kerül az üldözöttek közé egy adminisztratív hiba miatt. Ember embernek farkasa, miközben a valódi állatok rendre a reményt és a melegséget hozzák el hősök életébe.
A hűvös irónia mellett egy elbeszélésben a kelet-európai groszteszk is megjelenik, miszerint Dugattyú elvtárs szabotálja a termelést. Ebben a történetben már az orosz irodalmi-politikai groteszk legszebb jelenetei köszönnek ránk. A rendszer lassan felemészti az elkövetőt és áldozatot egyaránt.
Varlam Salamov novellái nemcsak történelmi leckét adnak, de mély empátiát ébresztenek, hogy az áldozatok emléke a következő generációk számára se merüljön feledésbe. A Kolimai történetek megjelentetésével a kiadó elköteleződött Salamov összes láger-elbeszélésének magyar nyelvű kiadása mellett. Soproni András gördülékeny, a téma brutalitása ellenére ellenére is élvezetes fordítása nagyban segíti a befogadást.
Fordította: Soproni Andás. Helikon Kiadó, 2022, 337 oldal, 3999 Ft
