„Arra vágyott, hogy valahol a kórházban, rendes ágyon, ágynemű közt haljon meg”

Sorköz

A szovjet gulágirodalom egyik legizgalmasabb könyvét szűkebb körben ismerik, bár mindig a polcokon volt. Új fordításban jelent meg Varlam Salamov elbeszéléskötete, amiről Mosolygó Miklós írt recenziót.

Varlam Tyihonovics Salamov egy ortodox pap és egy művészetkedvelő asszony gyermekeként született. Nehéz munkásévek után – amikor egyebek mellett cserzővargaként is dolgozott – iratkozott be a Moszkvai Egyetem jogi karára, de 1929-ben a Lenin végrendelete című röpiratáért elítélték. Összesen tizennyolc évet töltött az orosz távol-kelet büntetőtáboraiban olyan szovjetellenes tevékenységek miatt, mint a Nobel-díjas Ivan Bunyin regényének méltatása.

A Kolimai történetek hosszabb és rövidebb elbeszélések gyűjteménye, amelyekben az írói egyes szám első személy és a szenvedések színhelye, Kolima, azaz a Szovjetunió Kolima tartománya földöntúli és idegen világának munkatáborai.

A büntetőtáborban a fizikai megsemmisítés nem cél (a cél, legalábbis hivatalosan: a nép ellenségeinek átnevelése), a halál pusztán a folyamat mellékhatása, ahogy a rabok személyiségének teljes lerombolása is. Az elbeszélő, Alekszej csendes figura. A nehéz fizikai munka, a sarkvidéki hideg, a folyamatos verések és megaláztatások visszahúzódóvá tették, a személyiségét salakká törték. A foglyok a föld alatt aranyat vagy uránt bányásznak a haza dicsőségére.

 
Varlam Tyihonovics Salamov a munkatáborban (1929)
Forrás: közkincs
 

A szerzőről a munkatáborban készült fotókat nézve villámcsapásként érhet a felismerés, hogy ezek a dühöt és félelmet sugárzó szemek egy vadállathoz tartoznak: már rég elhagyta minden, ami emberi. A fogoly messziről felismerhető arról, hogy felismerhetetlen az arca, olvassuk. A vonásai kihullanak az ember emlékezetéből. Mi lehet ennek az oka? A folyamatos hideg és éhezés simára gyalulja nemcsak az arc, de a lélek minden ismerős kitüremkedéseit is. A szövegek nyelvezete is erről tanúskodik: hidegen koppanó szavak, egyszerűre szerkesztett mondatok, amelyekből váratlan szikraként pattan ki egy-egy meleg jelző.

A történetek során bejárjuk a lágerhierarchia minden szintjét. A legnagyobb szerepet persze a foglyok kapják, de megjelenik a politikai elítéltek és a blatnojok („tolvajok”) között dúló szembenállás is. A rendszer korruptságára jellemző, hogy a köztörvényes bűnözők enyhébb elbírálásban részesülnek, bandákat alkotnak, amelyek a saját kifordult törvényeik szerint irányítják a börtöntábor mindennapjait. A hírhedt orosz börtöntetoválások eredetét is a Gulágon kell keresni, egyfajta életrajzként szolgálnak a viselője testén. Salamov megállapítja, hogy

a Gulágon a fizikailag erős ember egyben az erkölcsös ember is, hiszen nagyobb hasznára van a hazának, értékesebb a véleménye, fontosabb a lénye a közösségnek.

A gyengék sarokba dobott rongydarabként kénytelenek elszenvedni az erősebbek sanyargatását. Kiderül az is, mekkora tévedés azt hinni, hogy az igazi barátságok a nehéz körülmények között kovácsolódnak, hiszen az egymás iránti kiállás képességének próbái éppen az ilyen helyzetek. A barátságnak emberi környezetre van szüksége, befogadó talajra, hogy gyökeret verhessen és megerősödhessen. A Gulág nem ilyen. A folyamatos billegés a lét peremén az emberből önmaga torzóját faragja ki, a bizalom irigységbe, a bátorság kushadó félelembe, az önfeláldozás kisszerű árulásba fordul át. A szövegek leleplezik, nevetséges azt hirdetni, hogy ez a munka „javít”, ez csak a rendszer hazugságának egyik példája.

 
Varlam Salamov: Kolimai történetek
Forrás: Helikon Kiadó

De mindenki szem a láncban. Az északi sarkkörön túlra küldött laboráns vagy a megalázott lágerfőnök története pedig arra mutat rá, hogy a totalitárius rendszer minden szereplője az erőszak körkörös ciklusának foglya, kilépni nem lehet. Az egyik jelenetben a címerállatként kezelt kakas egy szovjet potentát hiúságának kielégítése miatt pusztul el, egy másikban pedig a rendszer addigi kedvezményezettje kerül az üldözöttek közé egy adminisztratív hiba miatt. Ember embernek farkasa, miközben a valódi állatok rendre a reményt és a melegséget hozzák el hősök életébe.

A hűvös irónia mellett egy elbeszélésben a kelet-európai groszteszk is megjelenik, miszerint Dugattyú elvtárs szabotálja a termelést. Ebben a történetben már az orosz irodalmi-politikai groteszk legszebb jelenetei köszönnek ránk. A rendszer lassan felemészti az elkövetőt és áldozatot egyaránt.

Varlam Salamov novellái nemcsak történelmi leckét adnak, de mély empátiát ébresztenek, hogy az áldozatok emléke a következő generációk számára se merüljön feledésbe. A Kolimai történetek megjelentetésével a kiadó elköteleződött Salamov összes láger-elbeszélésének magyar nyelvű kiadása mellett. Soproni András gördülékeny, a téma brutalitása ellenére ellenére is élvezetes fordítása nagyban segíti a befogadást.

Fordította: Soproni Andás. Helikon Kiadó, 2022, 337 oldal, 3999 Ft

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.