Hogyan folytassunk egy randit húsz év után?

Sorköz

Kundera visszatérő témái, az emigránslét és a szerelem párhuzamosan bontakoznak ki a regényben, amelyben a nemtudást, mint az élet egészét meghatározó tulajdonságot járja körül. Esszenciája nosztalgiának és szerelemnek, alkotóeleme elménknek, egyszerre bizonytalan hiány és biztos félreértés, életben tartó és romboló erő. A visszatérés kísérleteiről szőtt mese korunk Prágájában játszódik, miközben időről-időre egészen Odüsszeuszig nyúl vissza. Ezen a héten Bolla Ágnes írt az Olvasni muszáj sorozatba.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz új, Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!

A Nemtudás című regény alaptörténete banális, pont ezért zseniális. Irena fiatal anyukaként emigrált Prágából Párizsba, ahol férje halála után egyedül nevelte fel két lányát. A történet húsz évvel később játszódik, a gyerekek már kirepültek, és Irena, bár párkapcsolatban él, magányos. Josef Dániában él. Szintén cseh emigráns és szintén elvesztette házastársát, magányos, de ő nem lépett tovább, a halott feleség emlékével él. Húsz emigrációban töltött év után egy napon térnek vissza Prágába, egymásba botlanak. Már találkoztak korábban. Első pillanattól kezdve vibrál köztük egy sok évvel ezelőtti éjszaka emléke. A fiatalkori, befejezetlen flört, a meg nem élt lehetőség képe hidat emel a két ember közé, megkönnyíti a másik felé való nyitást, természetessé és könnyeddé teszi a kapcsolódást. Mármint Irena szerint, aki azóta is talizmánként hordja magánál az azon az estén emlékül eltett hamutartót. Josefnek fogalma sincs, ki a nő, de tetszik neki a helyzet, így nem fedi fel magát.

Egy ilyen szituáció már akkor is kínos, ha azonnal kiderül: az egyiknek nem jelentett maradandót, ami a másiknak meghatározó élmény maradt.

De Kundera nem éri be ennyivel: a végletekig nyújtja a nemtudást, halogatja a felismerést. A titok jól komponált, hamar szorongatóvá válik. Mindeközben folyamatosan bepillanthatunk mind a férfi, mind a nő gondolataiba, érzéseibe, ami csak még fájdalmasabbá teszi a várakozást. Kijózanító, mennyire más olvasata lehet ugyanannak a helyzetnek, és hogy ennek ellenére ideig-óráig milyen jól működőnek tűnhet egy találkozás. Mindezzel nem árultam el nagy titkot, nem a végkimenetel a fontos a regényben, nincs meglepő fordulat. Az emberi működésmód maga, amire rávilágít az író. Hogy mennyire mások az előfeltevéseink, hogy megtévesztenek még a közösen átélt az emlékeink is, hogy elménk berendezkedése miatt nem értjük, nem is érthetjük egymást igazán.

 
Milan Kundera: Nemtudás
Fotó: A szerző felvétele

Az előfeltételezéseinken túl a jó kapcsolódás másik akadálya maga a nyelv. Irena párjával, a svéd származású Gustaffal való kapcsolatában a nyelvi különbségek tartják fenn a kényes egyensúlyt. Irena beszél jobban franciául.„Verbális fölénye kiegyenlítette az erőviszonyokat: teljes mértékben Gustaftól függött, de beszélgetéseiket ő irányította, ő vonta be a másikat a saját világába.” Ám a nyelvi viszonyok a megváltoznak prágai tartózkodásuk alatt, onnantól az angol lesz a közös nyelv. Ez azonban Gustaf terepe. „Irena rosszul tudott angolul, csak a felét értette annak, amit mondtak neki, strapálni magát nem volt kedve, hát nem is igen hallgatta Gustafot, és ennél is kevesebbet szólt hozzá. […] otthon hallgatag idegen lett belőle.” A regényben egy adott nyelv ismeretéből fakadó különbségek jelennek meg, de kiszélesítve az értelmezést a szavak félrevezető erejéről, az egységes jelentés és a megértés mítoszának lerombolásáról van szó.

A történet nem csupán férfi-nő viszonyban beszél a megértés lehetetlenségéről. Megjelenik a barátokkal, a családdal, a szülőfölddel való újra kapcsolódás lehetetlensége is. Évtizedek távlatából már senki és semmi nem ugyanaz, ugyanakkor mindegyikükben egy korábbi állapot szellemképe uralkodik a másikon. Ezt a képet megőrizni csak úgy lehet, ha a beszélgetésekbe nem kerül be a zavaró tényező, jelen esetben a külföldi lét. A barátok és a családok kényszeresen a régi közös, mára jelentéktelen kapcsolódási pontokra koncentrálnak és nem érdeklődnek jelenük iránt. A kapcsolódás illúziója csak az igazi életük lehasításával jöhet létre, és így is csak ideig-óráig. Irena és Josef kénytelen lépten-nyomon szembesülni a régi barátokról, a családtagokról, a városról szőtt nosztalgikus elképzeléseik hamisságával. Szerelem és honvágy természetében nem is áll olyan távol egymástól, a történet előrehaladtával párhuzamosan jelennek meg és lepleződnek le.

 
Milan Kundera
Fotó: Elisa Cabot / WIkimedia Commons

„Visszatérés görögül: nostos. Algos szenvedés. A nosztalgia tehát szenvedés amiatt, hogy hiába vágyunk visszatérni. […] A cseheknek a görögből átvett nostalgie mellett megvan a saját főnevük, stesk, és a saját igéjük; a legmegindítóbb szerelmi vallomás csehül: stýská se mi po tobě: nosztalgiám van utánad, távolléted elviselhetetlen fájdalmat okoz. […] Ebben az etimológiai megvilágításban a nosztalgia mint a nemtudás miatti szenvedés tűnik föl. Messze vagy, fogalmam sincs, élsz-e, halsz-e. Messze szakadtam, és nem tudom, mi történik odahaza.”

Ez a kettő Odüsszeusz két nagy motivációja is. Távolléte alatt Pénelopé és a szülőföld eszméje tartja életben, de hazatértekor végül egyáltalán nem azt találja otthon, amire számít. Az ókori hős történetét sokszor állítja párhuzamba szereplői élethelyzetével Kundera, így téve magát a regényt is egyfajta visszatéréssé. A szöveg nemcsak irodalmi kitekintésekkel tűzdelt, de filozófiai, esztétikai, történelmi és etimológiai betétekkel is megakasztja Kundera az olvasót. Ezzel egyrészt a szerző irányítja a befogadói értelmezést (hiszen már a történet alakulása közepén értésünkre adja, mi a mondanivaló), másrészt megteremti magának a lehetőséget, hogy politikai és társadalmi összefüggésekre adjon kitekintést (ilyen a húszas szám ismétlődése az európai történelemben, vagy Skácel négysorosa a háromszáz éves szomorúságról). Olvasói ízlés kérdése, hogy ez az eljárás szimpatikus vagy inkább idegesítő, vagy hogy kit melyik mondanivaló ér el jobban, az egyéni vagy a társadalmi-politikai vonatkozású történetszál.

A Nemtudás ironikusan szomorúságát az adja, hogy végül pont az egymás felé mozdulás vezet el egymás elvesztéséhez. Azaz: az illúzióink – a honvágy vagy a szerelem, általánosságban: a vágyódás – elvesztéséhez. Hiszen a másik személy vagy a felmagasztalt hely a bennünk élő formában lényegében sosem volt, vagy ha volt is egy adott pillanatban, már rég nem ugyanaz. Mindezt csak akkor láthatjuk meg, ha igazán közel kerülünk a vágy tárgyához. A megértés illúzió, az emlékezés csalóka. Feloldás, remény nincs, legalábbis ebben a regényben. A visszatérés áltatás: ugyanoda, ugyanabba a helyzetbe, életbe, érzésbe, emberbe képtelenség visszatalálni. Mégis minden ember sajátja a nosztalgia és a szerelem reménye, amely jótékony illúzióként takarja a szomorú igazságot.

Milan Kundera: Nemtudás. Európa Kiadó, Budapest, 2016, 119 oldal

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.