rés a présen: Jellemző a történészekre, hogy rendszeresen könyvet írnak?
Kádár Zsuzsanna: A Magyar Tudományos Művek Tára online adatbázisából világosan kiderül, hogy az olyan kollégákkal szemben, akik roppant gyakorisággal adnak ki köteteket, mint például 1956 szorgos kutatója, Eörsi László, vagy a nőtörténet nemzetközi szinten is látható professzora, Pető Andrea, meglehetős hátrányban vagyok. Eddig mindössze három könyvem jelent meg, és valamennyi a 21. században. A gyakoribb írástól az térít el, hogy 11 éve tanítok a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, és felvállaltam Nagy Péter Tibor mellett a főiskola tudományos életének szervezését is. Egyébként jobban érdekel a puzzle darabkáinak az összerakása, mint a megírás. Persze mindig publikáltam különböző kutatásokhoz kapcsolódva, de dolgoztam munkacsoportokban, meg vezetek is munkacsoportot jelenleg: a Wesley-n a női adattárakat, szóval szeretek csapatban alkotni is.
rap: Hogyan kerültél „Iványiékhoz” tudományos munkatársnak?
BKZS: Egy ideig az Oltalom Karitatív Egyesület önkénteseként az akkor induló, Fair Play Roadshow társadalomérzékenyítő sportesemény-sorozatot szerveztem többedmagammal. Az Oltalom épületét kis belső folyosó köti össze a főiskolával, s átsétáltam tanítani egy olyan témában, amelyet az egyetemi éveimben kezdtem el kutatni: a cigányság társadalomtörténetét oktatom azóta is. 2015-ben talált meg a holokauszt-emlékév kapcsán egy új projekt, az Embermentők és mentettek a vészkorszakban. Ez a „szerelemgyermekem”, ha lehet így fogalmazni: azóta is rengeteget tanulok a még köztünk élő szemtanúktól, így fogadott be a Sztehlo Alapítvány kuratóriumi tagnak és nyitogathatom egy-egy újabb rétegét a holokauszttörténeteknek.
rap: A most megjelent Állam – párt – történetírás. A Magyar Munkásmozgalmi Intézet – az MSZMP Párttörténeti Intézete (1948–1989) című kötetedet kinek ajánlod?
BKZS: Ez a könyv egy letűnt egypártrendszerben fogant intézetről szól, amelynek három éven át, a rendszerváltásig magam is munkatársa voltam. Tisztában vagyok vele, hogy ha a kutatási folyamatnál segítségül hívott 87 interjúalanyom szavaiból „raktam volna össze”, talán sokkal humorosabb és intimebb olvasmány lenne. Viszont a fiatalabb generációnak már nem mondanak semmit ezek az anekdoták, így a szigorúbban vett tudományos leírást tartottam célravezetőnek, talán így hasznosabb nekik.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
