Babits Mihály utolsó szilvesztere: „Nagyon obszcén dolgokat látok, nem merem megmondani”

Játéknak indult, szakvélemény lett belőle.

A svájci pszichiáter, Hermann Rorschach az 1920-as évek elején tette közzé „tintafolt-tesztjét”, ami korszerűsített formában a mai napig használatos. Igaz, hogy az eljárás Magyarországon csak 1940-ben vált közismertté, amikor megjelent Tarcsay Izabella pszichológus Pszichodiagnosztika – A Rorschach-vizsgálat és klinikai alkalmazása című kötete, ám ebben a szerző arról is beszámol, hogy az ideg- és elmeosztályokon korábban is alkalmazták a tesztet. De nem csak ott. 1937. február 20-án egy baráti összejövetelen Kozmutza Flóra pszichológus József Attilát tesztelte, ami a későbbiekben tragikus irodalomtörténeti szenzációvá vált.

Ám ahogy akkoriban a pszichológiával és pszichiátriával kapcsolatos újdonságok java – ami nem volt gyógyszer és nem is fizikai eszköz – a művelt, ám laikus közönséget is lázba hozta.

Különösen a 20. század elején elterjedt tesztek esetében, amelyekre hasonlóképpen tekintettek, mint a különféle szellemi tornákra vagy éppen spirituális eljárásokra – e divatos játékokkal akkoriban igencsak fel lehetett dobni a különféle társas összejöveteleket.

Bizonyítja ezt az a visszaemlékezés is, amit Hoffmann Edith művészettörténész írt az 1940-es szilveszteri készülődésről. Erre Babits Mihály is hivatalos volt. „Hetekkel előre törtük a fejünket, miféle játékokkal mulattassuk vendégeinket, merthogy irodalomról csak fél tizenkettőig lehet beszélgetni, az világos volt. Azután kell egy átmenet, ami félig intellektuális természetű, de félig már bolondság, utána jöhet a pezsgő, jöhetnek a szerencsejátékok (…) Minden megvolt már, csak az nem, ami Mihályt különösképpen érdekelje; nem volt meg az intellektuális játék, az »átmenet«. Ekkor jutott kezembe Tarcsay Gizella könyve a Pszichodiagnosztikáról. A benne közölt »Rorschach-féle táblák«-ban ujjongva fedeztük fel az oly hőn áhított »anyagot«. Az első mondat, melyre rányitottunk, igazolta örömünket: »Rorschach svájci pszichiáter szimmetrikus fekete és színes tintafoltokkal végzett kísérleteinek lényege abból áll, hogy ezeket a mintegy véletlenül keletkezett és többé-kevésbé jól értelmezhető foltokat a vizsgált személyeknek értelmezés céljából felmutatta, és az így kapott feleleteket feljegyezte. E válaszokat vizsgálva azt tapasztalta, hogy ezek igen jellemző és mély betekintést nyújtanak az egyén intellektuális világába és affektív életébe«.”

Hoffmann játéknak tekintett eljárása azonban szomorú gellert kapott attól, hogy az élményt csak egy évvel később, a Babits halála alkalmából villámgyorsan kiadott Babits-emlékkönyvben közölhette.

Ennek ellenére nem írhatott mást, mint azt, hogy az akkor már nagybeteg Babits remekül szórakozott. „Amint az első képre rátekintett, azonnal látható kedvteléssel fogott hozzá a megfejtéshez. Ömlött belőle a szó, halkan, de világosan beszélt” – írja Hoffmann, sőt megemlíti a költő egyik „megfejtését” is. „A legkisebb ösztönzésre munkálni kezdő fantázia sugárzott belőlük. Például az egyik képnél, melyen általában állatbőrt szoktak látni, ő ilyen szabad csapongással felelt: »Ez nagyon furcsa. Póznát látok, amelyikhez hozzáfújt a szél egy újságlapot. Ezt a szél két oldalt benyomja. A pózna nem engedi elfújni. Hátul mögötte hever egy kutya, elnyúlt lábakkal«. Mikor megdicsértük, hogy milyen színesen és kedvesen magyarázta ezt a képet, ragyogott a szeme az örömtől.”

 

 

Babits az eredményre is kíváncsi volt, mire Hoffmannék „hevenyészve, hirtelen beszedett tudományunkkal” elkezdtek „halandzsázni a szokásos módon”, és olyanokat mondtak, hogy „nagyvonalú”, „magas intelligenciájú”, „objektív”.

A költő 1941. augusztus 4-én halt meg. A Babits-emlékkönyv a Nyugat kiadónál már októberben megjelent 2000 számozott példányban, de miután Hoffmann Edith élményeit és jegyzeteit a szakemberrel, Tarcsay Izabellával megosztotta, a pszichológus is tollat ragadott,

majd a Magyar Pszichológiai Szemle 1941/3-4. számában meg is jelentette a Babits Mihály személyiségrajza a Rorschach-teszt alapján című írását. Tarcsay meglepő véleménye szerint a körülmények nem kifogásolhatók, mivel Hoffmann visszaemlékezése alapján Babitsot „a Rorschach-táblák lekötötték és így a felvétel a lélektani vizsgálatokhoz szükséges komolysággal történhetett meg”, majd a pszichológus részletesen közli azokat a jegyzeteket, amelyeket a különféle táblákhoz készített a házigazda. Ebből világosan kiderül, hogy a költőnek a Babits-emlékkönyvben idézettnél is fantáziadúsabb meglátásai voltak, amit Hoffmann Edith – kegyeleti okokból vagy prüdériából – nem tartott közlésre méltónak. Például a III. tábla jegyzetei szerint ezt mondta Babits: „Sejtelmem sincs, mi az ördög lehet. Nagyon obszcén dolgokat látok, nem merem megmondani”, majd amikor megfordította a táblát ennyit szólt: „Nő, kétfelé tartja a combját.”

 

 

Tarcsay végül e feljegyzések alapján készítette el Babits Mihály személyiségrajzát, mely szerint a költőt „elsősorban elméleti magas intelligencia” jellemzi, „ez azonban nem absztrakt, hanem a problémákhoz illeszkedik”. Az is megállapítást nyert, hogy Babits „gazdag fantáziája igen erős formaérzékkel kapcsolódik”, illetve bizonyos jegyek alapján „erős, elméleti jellegű szervezőképesség” jellemző rá, noha „a felvétel idejében nem jellemzi produktivitás, de éppen a gazdag fantáziájú intelligencia miatt reproduktív elfoglaltságra kell gondolnunk”.

Ennél valamivel érdekesebbek a pszichológus Babits érzelmeiről szóló megállapításai: „Heterocentrikus, vagyis alkalmazkodóképes és alkalmazkodáskész affektivitás jellemzi, azonban az alkalmazkodás reális tárgyát nem mindig találja meg és ezért érzelmi élete nem mindig kiegyensúlyozott. Depressziója nem kellemetlen (diszfóriás) hangulatban, nem gátoltságban mutatkozik meg”. Tarcsay megjegyzi, hogy néhány felelet „az emberivel szembeni kisebb megértésre”, illetve „a szexuális tárggyal kapcsolatos gátlásra utalnak”. De végül – várakozásainknak megfelelően – az a szakvélemény, hogy „pszichózisra (szűkebb értelemben pedig schizofréniára) utaló jelek jelenlétét az adatok nem mutatják”.

(Címlapképünkön: Rippl-Rónai József: Babits Mihály arcképe című festménye)