Napjaink „sztárfilozófusai” nem vastag és nehezen érthető könyveket írnak, hanem kiáltványokat és listákat, hogy egyáltalán észre lehessen venni őket a kétes minőségű dömpingben. Chomsky és Žižek túl bonyolult, így ma Han és Harari a világszerte leggyakrabban emlegetett világmegfejtők. Harari munkáival vagy A kiégés társadalmával kapcsolatban persze gyanakvásra késztetnek a markáns, egyértelmű és nagy horderejű kinyilatkoztatások, szerzőikről pedig az Okostojás című film stréber kamasz hőse juthat eszünkbe: „Max, te mindenre gondolsz.”
Ettől még A kiégés társadalma tele van jó ötletekkel. Alapállítása, miszerint a kései kapitalizmusban éppen az önmegvalósítás lehetősége, mi több, parancsa miatt zsákmányoljuk ki önmagunkat, nemcsak jól hangzik, de igaznak is tűnik. Han a „kell” társadalma helyett puhább kontrollról, a „lehet” világáról beszél, az új típusú frusztrációról, amit a „lehet” engedménye miatt érzünk. Hiszen ha lehet, miért is ne legyen? Miért ne dolgozzunk végkimerülésig azért, hogy megkonstruáljuk áhított önmagunkat? A tagadás tilos, a depresszió pedig maga a találkozás a tabusított negativitással. A dél-koreai születésű, de német filozófián iskolázott Han hivatkozásai és utalásai sokrétűek: a foucault-i társadalmi felügyelettől Baudrillard posztmodern fogalmán át a Hannah Arendt-i „vita activa” kritikájáig terjednek, ám a szerző mindentudó Vergiliusként kalauzolja az olvasót, és mindvégig tömören, érthetően fogalmaz. Már-már túl érthetően…
Fordította: Miklódy Dóra és Simon-Szabó Ágnes. Typotex, 2019, 112 oldal, 2200 Ft
