Könyv

A kijelölt hely

Margaret Atwood: Az ehető nő

Sorköz

Az egyik barátnője által csak „abnormálisan normálisként” jellemzett Marian McAlpin hirtelen megmagyarázhatatlanul kezd viselkedni. Minden ok nélkül zokogásban tör ki, az utcán elrohan udvarlója, Peter elől, és később, már az eljegyzésük után furcsa viszonyba bonyolódik egy titokzatos irodalomszakos hallgatóval.

Az egyik barátnője által csak „abnormálisan normálisként” jellemzett Marian McAlpin hirtelen megmagyarázhatatlanul kezd viselkedni. Minden ok nélkül zokogásban tör ki, az utcán elrohan udvarlója, Peter elől, és később, már az eljegyzésük után furcsa viszonyba bonyolódik egy titokzatos irodalomszakos hallgatóval. Majd evési zavarok is jelentkeznek nála. Először a húsféléket utasítja el undorral, majd fokozatos averzió alakul ki benne a tojás, egyes zöldségek és sütemények iránt. Végül már egy pohár narancslét sem tud leerőltetni a torkán, vitaminokhoz és táplálékkiegészítőkhöz kell fordulnia.

Az ehető nő Margaret Atwood első regénye, 26 évesen írta, de csak négy évvel később talált hozzá kiadót, így 1965-ben jelenhetett meg. A kötet előszavából kiderül, hogy a szerzőt akkoriban erősen foglalkoztatta a szimbolikus kannibalizmus gondolata. Marian is úgy érzi, hogy vőlegénye, illetve a benne alakot öltő társadalmi elvárások megsemmisítik, felfalják személyiségét azáltal, hogy végérvényesen ráállítják a nők számára kijelölt életpályára – az étel megtagadása az ezzel szembeni tiltakozásként értelmezhető. Bár ez a párhuzam a regény utolsó lapjain kissé szájbarágóssá válik, egyebekben Az ehető nő felmutatja Atwood legfőbb írói erényeit, a társadalmi éleslátást és a találékony történetszövést, anélkül, hogy belecsúszna néhány későbbi munka (például A vak bérgyilkos vagy a Testamentumok) mesterkéltségébe és narratív túlbonyolítottságába. Igazi korai remekmű.

A ’60-as évek Kanadája nem A szolgálólány meséjének Gileádja, még csak nem is A vak bérgyilkosban felidézett ’30-as évek, Peter sem egy kimondott szörnyeteg, inkább egyfajta hétköznapi magától értetődőséggel éli meg a férfiak saját felsőbbrendűségükbe vetett hitét. Mariant sem kényszeríti a szó szoros értelmében senki a házasságra vagy annak elfogadására, hogy innentől Peter hozza majd a fontos döntéseket. A rendszer finomabb ösztönzőkkel működik, nagyjából annak mintájára, ahogy a reklámok egy idealizált férfi- vagy nőkép felvillantásával bírják vásárlásra a fogyasztókat. A piackutató cégnél dolgozó Marian ezt a mechanizmust jól ismeri. A vállalatnál is előre leosztották a lapokat, a vezetők és a kérdőíveket kidolgozó pszichológusok egytől egyig férfiak, a fiatalabb lányoké az adminisztratív munka, a kérdőívezést háziasszonyok végzik. Ha valakit eljegyeznek, és főleg, ha teherbe esik, búcsút mondhat az állásának.

Az ehető nő a szerepelvárásokkal különbözőképp megbirkózó női karaktereket vonultat fel: Clarából, a volt főiskolai évfolyamtársból megcsömörlött háromgyerekes anya lett; Ainsley, Marian lakótársa gyereket szeretne, de eltökélt szándéka, hogy egyedül neveli majd fel; az irodai munkatársak házasságra, egy „jó partira” vágynak. Férfiból kapunk tinilányokra utazó macsót, megállapodott családapát, és persze ott van Marian egyetemistája, a különc Duncan, akit látszólag hidegen hagy az úgynevezett normalitás. Ezért is vonzódik hozzá Marian, bár a kapcsolat bizonyos tekintetben rombolóbbnak tűnik, mint az, amelyikből épp menekül. („Tudod, én téged igazából még csak nem is kedvellek igazán” – vallja be egy ponton Duncan.)

Jóllehet nyugtalanító képet fest a társadalomról, és feszültségteremtő ereje is figyelemreméltó, Az ehető nő humora az életművet ismerve meglepő. Marian és Duncan találkozásai sosem nélkülözik az abszurd humort, Atwood a reklámszakma és az egyetemek irodalmi tanszékei elé is görbe tükröt tart (Duncan egyik szemináriumi dolgozatának címe Egyszótagúság Milton műveiben), a terhességet kergető Ainsley manőverei telve vannak a helyzetkomikummal („komoly káromkodás kíséretében azt mesélte, hogy Len a tisztesség mintaképeként viselkedett”), Clara pedig nyerseségével és a gyereknevelés naturalista bemutatásával nevettet („Nahát, Clara! – kiáltottam fel, tudatában annak, hogy rég nem hívtam. Hát hogy vagy?” „Szarul, köszi.”)

A regény az Atwood által „protofeministának” nevezett korszakban íródott, dilemmái azonban kortalanok. A világ 1965 óta sokat változott, de a regényben az uralkodó női nézőpont mellett is plasztikusan leírt általános egzisztenciális szorongás vagy a „nők helyét” kijelölő sztereotípiák és attitűdök lényegében ugyanazok. A mából olvasva egyedül az tűnhet furcsának, hogy a főszereplő takargatni próbálja vegetarianizmusát, ám ezt leszámítva Az ehető nő fél évszázad elteltével sem veszített semmit frissességéből és aktualitásából.

Fordította: Csonka Ágnes. Jelenkor, 2020, 464 oldal, 4499 Ft

Neked ajánljuk