Egy erotikus jelenet, ami végül kimaradt a Toldi szerelméből

  • Kőrizs Imre
  • 2021.04.21 19:30

Sorköz

Az eredetileg Daliás idők címet viselő költemény egy igencsak pikáns részletét Arany elvetette.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. március 25-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Arany János: Daliás idők

(első dolgozat [1849–1853], ötödik ének)

32
Még túl a két lyányon, szembe az ajtóra,
Másik kettő térdel a szoba-pallóra,
Párosan, de kissé széllyelebb egymástul,
Kettő pedig összébb, emezeken hátul.
    Valamit emelnek közbül ezek négyen,
Ketteje görnyedve, más ketteje térden,
Könnyü hintaszéket, ami négy szíjon lóg,
Tengeri csigához mindenbe hasonlót.
 
33
Fölfelé a háta tornyodzik magosan,
Dinnye-gerézd formán, hosszu rovátkosan,
Széle széllyelterped, mint a páva farka,
Hanem tiszta fehér, nem pedig oly tarka.
    Selyem boritéka ki van tömve puhán,
Jobb az ülés rajta, mint a gyenge mohán,
Benne a szép Eszter, kissé hátra dűlve,
Hintázgatja testét, sem fekve, sem űlve.
 
34
Lábait az ezüst medencében tartja,
Csekély öltözet van hideg ellen rajta,
Pongyola szabású ritka fehér kelme,
Gömbölyü termetét kimutatja selyme:
    Termetét egészen, a szinét is félig,
Kebelétől kezdve, le a lábszár élig;
Nagy, fekete haja, derekán átvéve,
Kétfelől, mint egy öv, foly le az ölébe.
 
35
Első gondja volt, hogy mellét betakarná,
(Mutatta legalább, mintha ezt akarná),
Szemérmesnek látszó szempillái alatt
Ravaszúl leskődött a hamis gondolat.
    Zavarodva Toldi még mindegyre ott áll:
„Asszonyom, hadd értsem, mi okon hivattál!”
De hamar megbánta együgyü kérdését,
Szégyellve az asszony hangos nevetését.
 
36
„Azér’ hivattalak, monda neki Eszter,
Hogy ezt a medencét lábam alól vedd el.”
Odamene Miklós, térdeit a kőre,
Lebocsátá frísen, a márvány lépcsőre.
    Fehér lábacskáit, rózsaszinű habban,
Megtalálta s kezdé mosogatni abban;
De mialatt piros szép körmeit mosta,
Eszébe jutott az ártatlan Piroska.
 
37
Felkapá az edényt, maga is felállván;
Eszter pedig most a kőleányok vállán
Pihentette lábát, amelyek ott elől
A medencét tarták, lám mondom, kétfelől;
    Így űlt, mosolyogván a Toldi szemébe.
Hanem a vitéznek komor lett a képe:
„Adta bestiája!” káromkodik s nevet.
Szeme közé önti a sok szappanlevet.
 
Köztudomásúlag már Petőfi piszkálta Aranyt azzal, hogy a Toldi és a Toldi estéje után írja meg hősének érett férfikorát is: „ha már a fejét és a lábát megcsináltad, kötelességed a derekát is megcsinálni”. Arany többször is nekiült, a végeredmény a Toldi szerelme lett. Két kísérletének, a kidolgozásnak (hagyományos kifejezéssel: dolgozatnak) még Daliás idők volt a címe: az itt idézett versszakok az első próbálkozás ötödik énekéből származnak.

Sajátos helyet foglalnak el Arany költészetében ezek a strófák – meg még az előző négy, de azok nem fértek ide –, különleges, félreeső helyet. A walesi tartomány, a kopár szík, a radványi sötét erdő vagy a Margit-sziget mellett akár úgy is lehet ezt a rövid részletet tekinteni, mint az életmű homályos, fülledt szeparéját.

Azt hiszem, nincs még egy jelentős költő, főleg nem ilyen terjedelmi dimenziókban, akinek életműve annyira nélkülözné a szerelem kifejeződésének azt az alanyi közvetlenségét, amelyet oly jól ismerünk Balassitól Csokonain, Petőfin, Adyn, József Attilán, Szabó Lőrincen és Radnótin át, mondjuk Petri Györgyig.

Arany erotikája? Érdemes ízlelgetni ezt a kifejezést: elsőre olyan önellentmondásnak tűnik, mint a forró jég vagy a hideg tűz.

 

„Jodokot én éjjel megölöm az ágyban, / Mert nem tudok érted hova lenni vágyban – búgja a fellobbant szerelmében testvérgyilkosságra vetemedő Jodovna, Toldi mélységes pincebörtönének sötétje fölé hajolva, s a szenvedélynek, ha nem is ilyen bűnös és képtelen helyzetű, de ekkora hőfokú és erejű kitörésével nemegyszer találkozunk Arany eposzaiban, még nők részéről is, bár itt kizárólag nem-magyar nők ragadtatják magukat ennyire” – írja Vas István a Nehéz szerelem Félbeszakadt nyomozás című részében.

Sumonyi Zoltán Vitéz Nagyfalui Toldi Miklós szerelme és egyéb kalandjai című esszéjéből azt is lehet tudni, hogy amikor „nem-magyar nők”-ről volt szó, Vas kikre gondolt. Egy interjúban ugyanis „hosszan idézte a példákat, s főleg a Toldi szerelméből”, és megemlítette az itt idézett epizódot is.

Tudtommal még egy költőnek tűnt fel ez az Arany egész költészetében egyedül­álló jelenet: aligha tűnik kézenfekvőnek, de Pilinszky volt az, aki egy fiatal barátjának beszélt róla.

A jelenet elképesztő. Toldi a lengyel király fogadásán ismeri meg Esztert, a király szeretőjét, és még akkor is a „zsidólányon” jár az esze, amikor este egyedül próbál elaludni a szállásán: „Eszébe jut minden, annyi minden régi – / Mikor a kőből is olaj cseppent néki.” (A képhez a pubertáson átesett olvasóknak nemigen kell kommentár.) Az ágyán magányosan kínlódó hőshöz ekkor egy „vén asszony” kopogtat be, aki egy különös helyre vezeti: Eszter vörös lámpás kéjlakába.

„Nem volt abban ágy, szék, vagy más cifra holmi, / Mint az ilyen házat szokás bútorolni; / Közepéről egy mécs rózsaszinű lángot – / Piros üvegen át terjeszte világot”. Mindenhol növények vannak, a falakat tükör – ez a kéjencség csimborasszója, már az ókortól kezdve –, a földet „bolyhos bársony szőnyeg” borítja. Ez utóbbiról Arany – nyilván a falusiasan darabos Toldi benyomásait érzékeltetve – ezt írja: „Melyet a láb érez puha fris mezőnek.”

Van még egy hasonlata, a terem közepén álló medencét illetően (ennek két végén láthatók az idézetben szereplő szoborlányok): „Lejáró van oda lépcsős márvány padon, / Köröskörül, mint a bányába Váradon.” Arany költői szótárának készítői talán ebben is Toldi maflaságát látták: bizonyára egy bánya lejáratához hasonlítja a medence lépcsőit. A „bánya” szónál legalábbis nem szerepel az a jelentés, ami itt egyedül helyes: „fürdő”. A szó a görög „balneion”-ra megy vissza: ebből a latin „balneum”, az olasz „bagno”, a délszláv „banja”. Az Új Magyar Tájszótár egyébként a „bánya” „fürdő” jelentését az elsők közt épp Nagyszalontáról adatolja.

A jelenet önmagában is döbbenetes: egy rendkívüli erotikus kisugárzású, alulöltözött nő egy éppen ilyen célokra épített és berendezett helyszínen megpróbálja elcsábítani a daliás vitézt.

A mafla Toldi elsőre ezt mintha fel se fogná, legalábbis erről tanúskodik a nem éppen talányos helyzetre vonatkozó kérdése: „Asszonyom, hadd értsem, mi okon hivattál!” Nem csoda, hogy a nő kineveti a saját mulyasága miatt ekkor már szégyenkező meghívottat, és egy tréfával üti el a választ: „Hogy ezt a medencét lábam alól vedd el.”

Ahogy Toldi elkezdi „mosogatni” a vörösre festett körmökben végződő kis lábfejeket, az Arany erotikus költészetének addigi csúcsa, amit azonban rögtön a következő pillanatban meghalad. De ami akkor történik, azt a költő már ki se meri mondani, csak utal rá, igaz, nagyon határozottan.

Amikor ugyanis Toldi elveszi Eszter lába alól az ezüstlavórt, a nőnek valamit csinálnia kell a lábaival, amiket addig a rózsaszínű habbal borított vízben áztatott. Ahogy ott ül, jobb híján felteszi azoknak a szobroknak a vállára, amelyek az edényt tartották. Ahogy Arany írja: „Eszter pedig most a kőleányok vállán / Pihentette lábát, amelyek ott elől / A medencét tarták”. És ha esetleg az olvasók osztoznának a balfácán Toldinak a helyzet iránti vakságában, akkor az Elemi ösztön Sharon Stone-ját megszégyenítő – mert tartós – pózt érzékeltetve Arany hozzáteszi, minden kétséget eloszlatva a kihívó testtartást illetően: „lám mondom, kétfelől”.

Ezt nem lehet fokozni. Toldinak ezen a ponton eszébe is jut Rozgonyi Piroska, a magáról megfeledkezett Aranynak pedig talán Ercsey Julianna, és az előbbi – lássuk be, elég bunkó módon – leönti a szappanos vízzel a csábítót, az utóbbi pedig úgy kihúzza az érzékeny jelenetet a műből, hogy annak a végleges változatban nyoma se marad.

 

Neked ajánljuk