Elhunyt Óe Kenzaburo Nobel-díjas japán író

Sorköz

A II. világháború utáni időszak egyik legünnepeltebb japán írója volt. 1994-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, másodikként a japán szerzők közül.

Nyolcvannyolc évesen elhunyt Óe Kenzaburo Nobel-díjas japán író, béke- és antinukleáris aktivista – jelentette be hétfőn kiadója, a Kodansha Ltd. A Kyodo japán hírügynökség által ismertetett közlemény szerint az író március 3-án hunyt el végelgyengülésben, a temetést a család már meg is tartotta, későbbre azonban terveznek egy nyilvános gyászszertartást.

Óe Kenzaburo 1994-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, másodikként a japán szerzők közül.

A II. világháború utáni időszak egyik legünnepeltebb japán írójának számító szerző annak idején küzdött Japán pacifista alkotmányáért, a fukusimai atomerőmű földrengés és szökőár okozta 2011-es katasztrófája után pedig a japán atomerőművek bezárásáért kampányolt.

Óe Kenzaburo ősi szamuráj családban született Shikoku szigetén, az erdők övezte Ose faluban 1935-ben. Nagyanyja az egyik legismertebb helyi mesemondó asszony volt, és ennek köszönhetően Óe a világ keletkezéséről, a japán nép sorsának alakulásáról szóló csodás történetek, legendák körében nőtt fel. Ez a csodavilág gyökeres ellentétben állt az iskolában kapott hagyományos nacionalista-militarista neveléssel. A középiskola után a tokiói egyetem francia szakán folytatta tanulmányait, 1959-ben végzősként Jean-Paul Sartre-ról írta szakdolgozatát.

Még egyetemistaként kezdett írással foglalkozni a kortárs francia és amerikai irodalom hatására. Első írói sikere Mint egy állatot című elbeszélése volt, amelyért 1958-ban megkapta a fiatal szerzőknek megítélhető legrangosabb elismerést, az Akutagava-díjat. Még ugyanebben az évben megjelent első regénye is (Rügytépés, bárányvadászat), amelyben felidézte, hogyan dúlta fel a háború a vidéki fiatalság életét. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején több erősen egzisztencialista hatást mutató regényt írt. Ekkoriban az új baloldal jelentős alakja, a japán értelmiség egyik hangadója volt, később egyre inkább jobboldalivá vált, de soha nem csatlakozott párthoz, független értelmiségiként bírálta többek között Japán fegyverkezését.

A hatvanas évek elején Norman Mailer hatása alá került, aki szerint a huszadik század irodalmának már csak a szex, a nemiség maradt mint megíratlan téma. E felfogás jegyében fogant A szexuális ember és a Magánélmények című regénye. 1960-ban megnősült, három gyermeke közül az 1963-ban született Hikari agykárosodással jött a világra. A szülők ettől kezdve szinte minden idejüket fiuk nevelésének szentelték, aki páratlan zenei tehetségének és a fejlesztésére fordított energiának köszönhetően napjaink egyik legismertebb japán zeneszerzője lett. Az ő nevelésével kapcsolatos apró sikerek ihlették Kenzaburo A Healing Family (Egy gyógyító család) című könyvét, amely 1996-ban jelent meg.

 
Óe Kenzaburo

Hikari születése Kenzaburo életében és munkásságában is fordulópontot jelentett. Addig a politikai, társadalmi kérdések álltak műveinek középpontjában, ezután magánéletének problémái kerültek fókuszba. Jelentősek a szülőföld rejtelmes-varázslatos mitológiájának és a modern civilizáció goromba tényeinek kettős terepén játszódó szimbolikus történetei, mint a Hangtalan kiáltás és a Futball-lázadás – ez utóbbiért ítélték neki oda 1994-ben a Nobel-díjat.

Az író a kilencvenes évektől a miszticizmus felé hajlott, az élet és a halál, a megváltás alapvető kérdéseit vizsgálta számos, egyre inkább formabontó regényében és esszéjében. Ugyanakkor a japán történelem vitatott kérdéseivel is foglalkozott műveiben, bár ezt sokan nem nézték jó szemmel. 2005-ben két nyugalmazott tiszt beperelte az Okinavai jegyzetek című művéért, amelyben Kenzaburo a császári hadsereget tette felelőssé azért a tömeges öngyilkosságért, amelyet Okinava és a közeli szigetek lakói követtek el 1945 márciusában, közvetlenül az amerikai csapatok partraszállása előtt. Az évekig húzódó per végén a bíróság kimondta, hogy az író bizonyított dolgokat írt le a könyvében, és nem sértette meg hazáját a leírtakkal.

Kenzaburo aktívan részt vesz az atomenergia elleni kampányban is, a 2011. márciusi fukusimai atombaleset után az akkori miniszterelnöknek írt üzenetében a nukleáris energia felhasználása ellen emelte fel szavát. 2012 júliusában egyik szervezője volt annak a hatalmas tüntetésnek, amelyet az atomipar újraélesztése ellen tartottak Tokió belvárosában.

Óe Kenzaburo műveit mintegy harminc nyelvre fordították le, magyarul néhány novellája és a Futball-lázadás című regénye olvasható. Az író 1997-ben egy konferencia díszvendégeként Magyarországon is járt, és akkor elmondta, hogy gyermekkorában, a II. világháború idején édesanyja magyar népmeséket olvasott fel neki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.