Szokásunkhoz híven az idei év végén is jelentkezünk fordulatos könyvmellékletünkkel, amelyben a magyar irodalmi sikerlista mellett interjút olvashatnak Varró Dániellel és Colson Whiteheaddel, illetve szemezgethetnek a jobbnál jobb könyvkritikák között, mit érdemes, mit nem érdemes elolvasni.
Íme egy kicsit részletesebben:
Mi van velünk?
Minimum tizenegyes! – A Magyar Narancs irodalmi sikerlistája – Magyar irodalom
Mostani tizenegyes listánkon a holtversenyek szeszélyéből tizenhárom könyv szerepel: ilyen még nem volt. Az utóbbi hat évben a legalacsonyabb pontszám, amellyel fel lehetett kerülni, tizennyolc volt; ha most is ez lenne a határ, akkor még a következő hat könyv is szerepelne a listán: Babarczy Eszter: A mérgezett nő, Szántó T. Gábor: Európa szimfónia, Csabai László: A vidék lelke, Bánki Éva: Összetört idő, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak, Moeskó Péter: Megyünk haza.
Az is szokatlan, hogy egyszerre két esszékötetet is beszavaztak a kritikusok, és verseskönyvből sem gyakran szokott öt felkerülni: az átlag három és négy között van, a rekord a hat, amit eddig kétszer sikerült beállítani.
Varró Dániellel készült interjúnk ajánlóját itt olvashatják:
Varró Dániel a mindent elérő politikáról: ott van ernyőként az egész életünk felett
Beszélgettünk legújabb kötetéről, arról, hogy szülőnek lenni csak a szerelemhez hasonlítható érzés. Meg arról is, vajon ciki-e kimondani, hogy ugyanaz a két kedvenc költője, mint Orbán János Dénesnek. Ízelítő a friss Magyar Narancsból. Magyar Narancs: Látványos az elmozdulásod a próza felé.
„Belefáradtam, hogy erről beszéljek”
Colson Whitehead író
A föld alatti vasút című regényével a Pulitzertől a National Book Awardig a legjelentősebb irodalmi díjakat besöpörte, A Nickel-fiúkkal pedig tovább öregbítette hírnevét. Az íróval New Yorkban találkoztunk.
| ||
MN: Mint mondta, A föld alatti vasutat még boldogabb időkben írta, az idén megjelent A Nickel-fiúk azonban már a Trump-érában született.
CW: Az biztos, hogy a világ jobb hely volt Obama elnöksége alatt, amikor A föld alatti vasutat írtam, noha Obama konkrétan nem hatott a regényre. Trumppal sokkal nyugtalanítóbb idők jöttek, A Nickel-fiúk már ennek a kornak a szülötte. Ezt a regényt az új helyzet hívta életre, erősen befolyásolt az a tény, hogy egy narcisztikus őrült került a Fehér Házba. Nem azt mondom, hogy Trump konkrét intézkedései indítottak A Nickel-fiúk megírására, de az igen, hogy megnézzem, merre tart ez az ország ezekben a zavaros időkben.
MN: A Nickel-fiúkat egy nem olyan rég bezáratott javítóintézet ihlette: fennállása 111 éve alatt a floridai Dozier School for Boys dolgozói folyamatosan és válogatott módon zaklatták és bántalmazták az ide került fiúkat - voltak, akiket meg is öltek. Hogy akadt erre a pokoli intézményre?
CW: A Twitteren. 2011-ben bezárták az intézetet, 2014-ben pedig, amikor el akarták adni a telket, 54 jelöletlen sírt találtak rajta. Megvizsgálták a tetemeket, a kiásott koponyákban lövedékeket és fejsérülésre utaló nyomokat is találtak. Olyan fiúk maradványait is megtalálták, akikről anno azt mondták a szüleiknek, hogy elszöktek, nem találják őket. 54-en haltak meg gyanús körülmények között, a hatóságnak egyetlen esetet sem jelentettek. A húszas években tűz pusztított az intézetben, míg az őrök a városban ittak, az elzárásra ítélt gyerekek bent égtek. És még sorolhatnám, mik történtek. Minden gyerekkel rosszul bántak, de a fekete gyerekekkel még rosszabbul. Floridában közismert volt a sztori, de máshol nem nagyon: az országos médiát egy napig foglalkoztatta az ügy, aztán eltűnt a hírekből. Én is ezen a napon értesültem az intézet létezéséről.
Ízelítő könyvkritikáinkból
„Saját igaz pörödnél”
Barnás Ferenc: Életünk végéig
Az Életünk végéig fordulat Barnás Ferenc pályáján. A tehetetlenségi erő fenyegetettségérzetté dermedt, paranoiává csontosodott, s most üres mondatokban kopogja: én, én, én, ez vagyok én…
A másik probléma a következő. A regényből ki van takarva minden politikai, kulturális, társadalmi vonatkozás. Nem szerepel semmilyen valós közéleti szereplő vagy intézmény. Már az is kérdéses, be lehet-e mutatni bármilyen (fiktív vagy valós) életet a 2010-es évek Magyarországán úgy, hogy nem szólunk romos kórházakról, menekültekről, klímaválságról, műalkotásokról, popkultúráról… (Sipos Balázs)
| ||
Műfaji manipuláció
Pál Sándor Attila: Balladáskönyv
Legutóbb Babiczky Tibor talált rá a műfajra, egész pontosan annak angolszász vonalára, és 2011-ben megjelent kötetében, A jóemberekben jó pár balladát találunk, melyek középpontjában elsősorban a bűn áll. A nálunk kevésbé alkalmazott, francia, villoni vonal, bár nem vetette meg úgy metrumait, mint az angolszász – Arany János által is preferált – forma, Gáll Attila mégis ezzel kísérletezett a Napló az émelygésig című, 2000-es kötetében, ahol ezt olvashatjuk: „Csodálom, hogy férhet / ennyi magam egy tükörben? / Balade-ot már kettőt írtam, / s mintha vétkeznék, szűköltem”. Pál Sándor Attila Balladáskönyve is valami ilyesmire csodálkozik rá.
(Svébis Bence)
Ausztria elrablása
Manfred Flügge: Nagyváros lélek nélkül – Bécs 1938
„Újra itt van hát minden, csak én nem vagyok már itt” – mondta Sigmund Freud 1938 őszén Londonban, amikor megérkeztek új hazájába a náci uralom alá került Bécsből a meneküléskor maga után hagyott kedvenc tárgyai, bútorai. A nyolcvankét éves, beteg pszichiáter fekete humora volt ez. De arra is utalt, hogy – bármennyire is szeretné – lélekben aligha lenne képes elhagyni Bécset, azt a várost, melynek nemrég még kiemelkedő híressége volt, és ahonnan megalázottan kellett emigrálnia. Milyen volt az a hely, amelyet 1938 márciusában megszálltak a hitleri Németország csapatai, ahonnan Freud és sok más osztrák kivándorló útra kelt? Milyen volt az élet itt, mielőtt Ausztriát a Harmadik Birodalomhoz csatolták (ez volt az Anschluss), önálló állami létét felszámolták, törvényeit érvénytelenítették, és még a nevét is eltörölték? Ezt kutatja Manfred Flügge német író az 1938-as bécsi eseményekről szóló új monográfiájában… (Ács Pál)
Négy kézzel
Sajó László: Volt időnk - Apám könyve
Sajó László dokumentarista prózájában édesapja önéletrajzát strukturálja és írja tovább. Idősebb Sajó 1999 és 2006 között kilenc kis füzetben adta közre visszaemlékezéseit, D. Sajó László név alatt (a D a diákra utal, „apám ezzel különböztette meg magát tőlem” - olvashatjuk a fiúnál.) Az apa szövegeiből kiemelt szemelvények a könyvben dőlt betűvel vannak szedve, közéjük ékelődnek be szögletes zárójelben a fiú saját emlékei, kiegészítései, kommentárjai. Ezen felül külső forrásokat is felhasznál a szerző, történeti munkákat, illetve édesanyja szóbeli közléseit. (Teczár Szilárd)
A valóságfüggő beteg
Tódor János: Menekültek, csicskák, közmunkások – Nemzeti konzultáció hét tételben
Tódor valóságfüggő: oda- és lehajol, megnéz, megvizsgál, megkérdez, meghallgat, leír, elemez mindent és mindenkit, aki/ami neki érdekes, fontos. A könyv szerzője és szerkesztői, ha jelképesen is, kesztyűt dobtak a hivatalos Magyarországnak: erről a hét témáról kellene Nemzeti Konzultációt tartani. (Bod Tamás)
Joy megmenekülése
Helen Rappaport: A Romanovok utolsó napjai
| ||
Történeti munkákat rendszerint érdemes elsőre valahol az utolsó oldalak táján felütni: no, nem azért, hogy előre megtudjuk a sztori végét, hanem mert a lelkiismeretes szerzők ott szoktak számot adni a felhasznált forrásokról. Ilyenkor előfordulhat az is, hogy egészen meglepő dolgokat olvashatunk, például ilyesmit: „Az elsődleges szempont az volt, hogy egy erős történelmi narratívát teremtsünk, amely nem bocsátkozik tudós kitérőkbe, és nem akasztja meg a történetet a vitatott témák fölötti időzéssel.” E sorok és kitételek láttán, melyeket most értelemszerűen a népszerű angol szerző (és sikertelen színésznő), Helen Rappaport könyvéből citáltunk, rögvest vajmi kevés kétsége támadhat az olvasónak afelől, hogy még csak nem is népszerű ismeretterjesztő kötetet, hanem igazi történeti lektűrt tart a kezében. (László Ferenc)
