"Elég pikírt hangon válaszoltam, hogy nálunk nincs Bayer Zsolt"

Sorköz

Az első magántulajdonú könyvesbolt, a pozsonyi úti Láng Téka szeptember 1-jén ünnepli 30. születésnapját. Rédei Éva mesélt az indulásról, a fennmaradásról és a személyességre alapozott üzletpolitikáról.

A kis könyvesboltokat sorra felzabálták a nagyok, ám a Pozsonyi úti Láng Téka nemcsak túlélt, de fogalommá is vált. Az első magánkönyvesbolt szeptemberben lesz 30 éves. Tulajdonosával az indulásról, a fennmaradásról és a személyességre alapozott üzletpolitikáról beszélgettünk.

MN: Eltelt harminc év, rengeteget változott a könyvszakma, a kis boltokat gyakorlatilag megették a nagy hálózatok. A Láng Tékát nem próbálták megvenni?

RÉ: Próbálták megvenni, de főleg azt mondogatták, vegyem meg a szomszéd üzletet, legyünk nagyobbak. Ha nagyobb a terület, nagyobb készletet kell finanszírozni, ami viszont nem jelenti, hogy arányosan nagyobb lesz a forgalom is. (...) A vevő persze vásárolni akar, de a hely szelleméért, a társaságért, a beszélgetésért is jön. Erre, azt hiszem, jól ráéreztem, mert ebből alakult ki mindaz, amit ma is csinálunk. Olyan közösségi tér jött létre ezen a 27 négyzetméteren, ami messze meghaladja azt, amit általában könyvesbolton értünk.

(...)

MN: Milyen könyvek kerülnek be?

RÉ: Több mint 23 ezer cím van. Országosan itt található a legnagyobb judaika könyvválaszték, ami kezdetektől a forgalom nagy részét teszi ki. Sok vevőnk van, aki kifejezetten ezért jön ide, külföldről is. A kínálat másik részét azoknak az embereknek az igényei alapján válogatom, akikkel nap mint nap elbeszélgetek. (...) Ezenkívül azt a luxust is megengedem magamnak, hogy – bizonyos értelemben akár politikailag is – szelektálok.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Például?

RÉ: Még a 90-es években történt, hogy valaki Bayer Zsolt egy könyvét kereste. Elég pikírt hangon válaszoltam, hogy nálunk nincs Bayer Zsolt, ez egy liberális könyvesbolt. A Demokrata következő számában meg is jelent, hogy ez itt egy liberális fészek, és egyéb hasonló, általuk pejoratívnak szánt jelzőkkel illettek minket.

(...)

MN: Mit tervez a 30. születésnapra?

RÉ: Kihasználva a hatalmas ismeretségi és baráti kört, rengeteg személyes tárgyat begyűjtöttem, többségében kéziratot. Heller Ági maga hozott be tárgyakat, majd másnap küldött hozzájuk írást is. Az összegyűltekből jótékonysági árverést tartunk a Heti Betevő javára a Kieselbach Galériában szeptember 8-án, délután 6 órától. Emellett könyvünk is megjelenik, amelybe olyan barátaink írtak, például Kácsor Zsolt, Péterfy Gergely, Závada Pál, és még sokan, akiknek fontos, hogy nyomot hagyjunk az utánunk következőknek. (...) Szerencsénkre szeptember 1. vasárnapra esik: egész nap lesznek programok a könyvesbolt előtt, és mindehhez 30 forintos könyvvásárt is tartunk. Lesz egy kis sátor, ahol az új könyvünket kollektíve dedikálja az összes szerzője.

A teljes interjú elolvasható a Magyar Narancs friss számában.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.