Gyerekkori emlékek, szülő-gyerek konfliktus a felnőttkorban: magunkra ismerhetünk ebben a könyvben

Sorköz

Hidas Judit idén megjelent könyve, a Nem vagy többé az apám már címével félreérthetetlenül kijelöli helyét a transzgenerációs kérdésekkel foglalkozó regények sorában.

Nemcsak a markáns cím, hanem már a borítón látható figurák is jól behatárolják számunkra, mikor játszódik a történet: a nyolcvanas években járunk, méghozzá Budapesten.

A főszereplő, Eszter családja nem a legrosszabb, inkább csak egy a sok közül; áltagos jólétben élnek a fővárosban, a szülők kapcsolata csendben üresedik ki az évek alatt. Az apa a politikai rendszer sajátosságainak köszönhetően nem tud elhelyezkedni a szakmában, amiben mindig is szeretett volna, így kényszerpályára szorul, álmai elvesztésébe azonban lassan belerokkan lelkileg. Az anya az évek alatt sikeres vállalkozást épít fel, ezt azonban férje egyre nehezebben kezeli. Eltávolodnak egymástól, elmagányosodnak, majd a mindkét oldali megcsalást követően elválnak, ami akár még megoldást is hozhatna számukra, ám – mivel egyikük sem változik, csak a partnerek, akikkel együtt vannak – hosszútávon ez sem javít az életükön. Eszter így két útkereső, de tudatosságot nem ismerő felnőtt párkapcsolati játszmái közé szorulva nő fel, akik, mivel a maguk gondjával sem bírnak, egyre inkább elhanyagolják őt.

Az apa kiszámíthatatlan, el- majd feltűnik barátnői és saját aktuális lelkiállapota fényében; az anya rosszabbnál rosszabb párkapcsolatokba fut bele, ami miatt állandóan depressziós. Az elhanyagolás, mint a legtöbb családban, nem tudatos. Mindketten nagyon szeretik a lányukat, de saját nehézségeiktől nem látnak rá valódi szükségleteire. Ez azonban nem segít azon, hogy a gyerek miként éli meg a körülötte összeomló családi környezetet, amelynek visszatérő motívuma a főzés, a családi szakácskönyv és a közös étkezések. Ezek szerepe azért is kiemelten fontos, mert az ételekhez kapcsolódó események hangulata hűen tükrözi a család egyre romló kollektív lelkiállapotát.

Mindez a könyv jelen idejében (napjainkban) már a múlt; Eszter felnőtt, egyedül neveli egy korai kapcsolatából született kisfiát és igyekszik helytállni a különféle szerepekben: gyermekként, szülőként és tanárként. Ez azonban korántsem egyszerű. A hétköznapi élethelyzetekben tapasztalt nehézségek folyamatosan új megoldások keresésére ösztönzik. Rá kell ébrednie, hogy ez mindaddig lehetetlen, amíg őszintén szembe nem néz gyerekkorának fájdalmával és a szüleivel való kapcsolatának hiányosságaival. Erre ad – szomorú – lehetőséget apja betegsége, majd halála. A krízis ráébreszti: a végesség tükrében lehetőségünk van újra találkozni a másik emberrel, meglátni benne az esendőséget és rendet tenni. Ekkor minden „utolsó”, aminek felismerése fájdalmas, ugyanakkor megértése motivációt is ad, hogy megcselekedjünk vagy kimondjunk, ami addig lehetetlennek tűnt. Még talán a rég megromlott kapcsolatok is helyreállíthatók, és az olyan fajsúlyos tett, mint a kitagadás („nem vagy többé az apám”) is visszavonható. Eszter és apja elindul, és többé-kevésbé célba is ér ezen az úton, mi pedig ezalatt végigkövethetjük Eszter felnövéstörténetét.

Az apa halála sok változást hoz, többek között feléleszti Eszterben az anyjával való, szintén terhelt kapcsolat rendezésének vágyát. „Sokszor gondolok arra, mi lenne, ha egyszer sikerülne tisztáznunk mindent. Elképzelem, hogy újra őszintén át tudom ölelni, rámosolygok, megsimogatom a kezét. Hogy már nem haragszom rá, amiért állandóan félreért. Hogy meghallgat, és nem azt lesi, nem gondolok-e róla valami rosszat. Hogy nem démonokkal küzd ahelyett, hogy engem látna. Jó lenne még úgy együtt lenni, ahogy kislánykoromban, amikor a közelében tudtam csak megnyugodni, amikor mindent szebbnek és jobbnak láttam, ha anya ott volt. Jó lenne, ha vele másképp alakulnának a dolgok, mint apával.” A regényből nem tudjuk meg, sikerül-e neki, és ez így jó. Eszter nagy utat jár be a történet során, miközben az is hangsúlyos: a fejlődés sosem ér véget, mindig érkezik egy újabb feladat, megoldani való probléma és nincs válasz minden kérdésre.

Hidas megmutatja: életeseményeink narratív keretbe foglalása és elbeszélése segít, hogy meghatározhassuk és megváltoztathassuk önmagunkat. Ez a legfontosabb üzenet, ami több mint elég mondanivaló egy könyvhöz. Kár, hogy nem maradt meg ennél a regény. Két másik szálat is beemel a szerző: a hit és a társadalom kérdését. Azonban három ilyen horderejű téma inkább kioltja, semmint erősíti egymást.

Eszter családja zsidó származású, de a vallást nem gyakorolják és nem is ismerik. Hangsúlyos szövegrész szól a lány ortodox zsidó középiskolájának mindennapjairól. Később Eszter tanárként helyezkedik el egy keresztény általános iskolában, ahol zsidósága (is) időről időre feszültséget okoz. A hit kérdése sokszor visszatér a regényben, de ezek a részek mintha mégsem adnának igazán hozzá ahhoz, amit már eddig is értettünk, inkább kizökkentenek. Az apa önmagban is kiválóan képviseli ezt a problematikát, az ő alakja az útkeresés maga. Eredetileg egyetemi filozófiatanár volt, de illegális könyvcsempészés miatt kirúgják, ezért lemezboltot nyit. Egész életében küzd a hit kérdésével, sok konfliktusa származik ebből az évek alatt. Alakja fontossága miatt az általa felmerülő egzisztenciális kérdések belesimulnak a szövegbe, nem távolítják el az olvasót a fő mondanivalótól. Hasonló a helyzet a társadalmi tabló kérdésével is. Eszter munkahelyi és baráti kapcsolatain, problémáin keresztül sok apóságra ráláthatunk, ami ismerős az aktuális magyar bürokráciából és a körülöttünk zajló párkapcsolatokból. Kérdés, hogy mennyire érte meg beemelni ezeket a tünet szintű életeseményeket, hiszen a terjedelem miatt ezen kérdések mélysége nem mutatkozhat meg, ellenben elviszik a fókuszt Eszter igazi küzdelméről.

A könyv igazi értéke, hogy az olvasó magára ismerhet a felidézett gyermekkori emlékekben és a felnőttkori szülő-gyerek konfliktusokban, a hasonlóság pedig szembenézésre, így növekedésre sarkallhat. A szerző hisz a változás lehetőségében, optimistán búcsúzik a könyv. Eszter a több alkalommal megidézett családi szakácskönyvbe pillantva végül úgy dönt: „Keresek valamit a szüleim régi szakácskönyve helyett, mert őszintén szólva elég unalmas receptek vannak benne. Rendesen eljárt felettük az idő.”

Hidas Judit: Nem vagy többé az apám. Park Kiadó, Budapest, 2022, 339 oldal

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk