Bár 2011-es halálakor egy sor nekrológban már napvilágot látott műként hivatkoztak rá, a jogörököse csak most döntött úgy, közre adja MGP önéletírását. A Tények és Tanúk sorozatban megjelent memoár régóta várt szöveg. A kötet gazdag színházi lelet, kortörténeti jelentőségű, problémákkal teli visszaemlékezés. Rendezetlenségei sajátos értékkel bírnak.
| ||
Molnár Gál Péter a Kádár-kor meghatározó kritikusa, színházi jelensége volt. Évtizedeken át írt a Népszabadságba, egyedi, pikírt stílusa a védjegyévé vált, cikkei egyszerre voltak okosak és szellemesek, kíméletlenül bántóak és sokszor elfogultak is. 2004. november 20-án a napilapban Bejelentés címmel tett nyilatkozatot, miszerint Luzsnyánszky Róbert néven 1963 és 1978 között az állambiztonság ügynökeként tevékenykedett. „Hetek óta feltételezések terjengenek egykori ügynökmúltamról. 1963-ban valóban aláírtam egy beszervezési nyilatkozatot. Elszámolással önmagamnak tartozom a történtekért. Többet erről mondani nem akarok.” Aztán mégis: kényszerű vallomását követően ígéretet tett arra, hogy megírja megzsarolása és beszervezése történetét. (MGP hagyatéka, könyvtára, kéziratai, levelezése több intézménybe került. Saját története mellett egy Molnár Ferencről írt, nyomdakész könyvet hagyott hátra, valamint egy szerkesztetlen írást a Nemzeti Színházról.)
A múlt feldolgozásához különös elbeszélési módot választott. Könyve meglepő módon a függelékkel kezdődik, melyben az ügynök voltára érkezett reakciókból idéz, az optimálisnál jóval hosszabban. Beszólásokat, ócsárlásokat, kommenteket, sajtómegjelenéseket és személyes üzeneteket vesz sorba, érzékeltetvén a közeg reakcióinak tükrében is a zuhanásának mélységét. Ám legdirektebben mégis csak arról a nyilvánvaló tényről vall általuk, milyen erővel dolgozott benne a fájdalom. Az ezt követő fejezetekben egy sor töredékes portrét rajzol (ezek olykor szimpla pletykaközléseknek tetszenek) egymáshoz csak lazán kapcsolódó anekdotáival. Újságírói munkájáról és az azzal járó kiváltságokról is sokat ír, a csak szűk információs elit számára elérhető külföldi utakról, idegen nyelvű olvasmányokról. Bámulatos storytellerként oszt meg részinformációkat. Ravaszul ír, egy-egy mondaton belül is hatalmasakat ugrik időben és térben (lábjegyzetek nélkül nem feltétlenül érthetően), egy-egy szimplának tetsző állításba is véleményt, szarkazmust csomagolva. Itt megjegyzendő, hogy a Schmal Alexandra által (Lakos Anna közreműködésével) szerkesztett kötet a messzemenőkig pontos, jegyzetanyaga sokat könnyít a közérthetőségen, olykor rávilágítva a szerző tévedéseire is.
MGP e kis színesek közé ékeli homoszexualitásáról, magánéletéről írt vallomásait. Elmeséli beszervezésének történetét is, azt, miként került balekként a belügy kezei közé. (Szimpla zsarolás, gyakran alkalmazott csapda: szembesítés egy, mint kiderült kiskorú (és a belügynek dolgozó) férfival, akivel korábban „természet elleni fajtalanságot követett el” másokat megbotránkoztató módon. 10 év börtönbüntetésre saccolták a vétséget. Lehetett választani: a bírósági eljárás és az úgynevezett segítség között. Memoárja szerint MPG amúgy melegségét még a Kádár-korban sem titkolta, és bevallása szerint múltjával nem ügynök mivolta miatt volt elszámolnivalója, hanem Népszabadságbéli kritikusi tevékenysége miatt. Ügynöki tevékenységéről részletekbe menően ír, beszámol arról, miként és hogyan jelentett újra meg újra tartótisztjének, hogyan rizsázott szóban, és miért ágált az írásbeli beszámolók ellen, és hangsúlyozza, hogy írott jelentései nem voltak olyan rosszmájúak, mint színikritikái. (MGP anno nem kaphatta kézhez saját jelentéseit, azokat a Fonyódi Péter szerkesztésében megjelent könyvből idézi – saját írásait magától eltolva, már-már ismeretlen szövegekként kommentálva. Mivel a könyvben újságcikkeiből is rendre beszúr részleteket, összehasonlítható, miként írt MGP-ként és hogyan Luzsnyánszkyként.) Ahogy mondja, beszervezettként minél kevesebb embernek akart ártani, színházi személyekről csak olyasmit írt meg, amit már egyébként is lehetett tudni. Hosszan mereng a Latinovits-ügyön, amiért a legtöbb gyűlölet ömlött rá (egyesek odáig mentek, hogy a színészlegenda halála is neki köszönhető), míg a valóságban nem írt róla semmi különösebben kompromittálót. A nyelvvel brillírozó, profi újságíró volt, így jelentéseiben is könnyedén használta az ismert lózungokat, frappánsan vágta ki magát a kényesnek bizonyuló helyzetekből. Ügynöknevét maga választotta, sőt, azzal még a lebukás lehetőségével is játszott: a Népszabadságba ugyanis a “muszáj” cikkeit L.R. rövidítéssel jegyezte.
Szellemidézése során bele-belekap a saját családtörténetébe is, de e tömör elbeszélések csak illusztrációnak hatnak. ‘44-ben például megrendítette, hogy szülei, akik addig igazmondásra nevelték, származása miatt hazudni tanítják. Szintén szinte apró kommentárként jelenik meg, hogy egyik nagymamája “elszántan éhen halt az elfekvőn”, mert ő maga elette “előle az életét”. Mintha a tragédiák is csak egy-egy anekdota frappánsan előadott részletei lennének, önreflexiója sajátos. ‘56-ról tett legmegrendítőbb megjegyzése szerint például arról ír, miképp akadályozta meg, hogy megrongálják a Szabad Nép nyomdáját, majd miként szembesítette ekkor egy ismeretlen, hogy származása miatt jobb lesz, ha lelép a helyszínről. “Betöltöttem történelmi szerepemet: kirobbantottam a felkelést egyetemistaként, és hazamentem vacsorázni, mint zsidó.” Legmegkapóbban Ronyecz Máriával való kapcsolatáról ír. Érzékeny betekintést enged a házasságukba, itt már-már egy más, ismeretlen MGP-ként mutatja magát. Két, a melegségéről szóló történet között egy nagy emberi szövetségről, egy nagy szerelemről vall, rajongásáról és önfeláldozókészségéről. Ez egy másik coming out. A kusza szerkezetű könyv egy küzdelem krónikája: a szerző az elmondhatatlan elmondásával küszködött. Nem tudta flottul közreadni a teljes történetet, mert maga is érezte az elbeszélés buktatóit. A végeredmény, e műfajilag is sokrétű, vendégszövegekben gazdag könyv mégis fontos dokumentummá válik. Nem befolyásolja, nem is árnyalja az eddigi MGP-képet, inkább csak kiegészíti azt. Aki az igazságot keresi e memoárban, csalódni fog.
Magvető, 2020, 400 oldal, 4999 Ft
Borítókép: Fortepan/Szalay Zoltán
2020. július 2-án megjelent nyomtatott lapszámunkban Molnár Gál Péter könyvéről az MGP mint TMB című esszét közöltük. Forgách András írását hamarosan a Sorközön is olvashatják.
